WTCC - MARAD A ROAL MOTORSPORT

wtcc-budapest-2015-tom-coronel-chevrolet-rml-cruze-roal-motorsport.jpg

A 1987-es túraautó világbajnok, Roberto Ravaglia szerdán megerősítette, hogy csapata, a ROAL Motorsport 2016-ban is ott lesz a rajtrácson.

A ROAL Motorsport az egyik legnagyobb múlttal rendelkező csapat a WTCC-ben, ugyanis már 2005, azaz a kezdetek óta a mezőny a része, és eddig csak a 2010-es szezont hagyták ki, mivel a BMW gyári programjának csökkentése negatívan hatott ki a csapatra 2009 végén, azonban Ravaglia gárdája 2011-ben már újra a rajtrácson volt.

A Chilton - Coronel páros 2014-ben állt össze az olasz független alakulatnál, azonban idén már benne van a pakliban a felállás változása, mivel Tom Chiltont az elmúlt időszakban többször is egybeboronálták a Citroen C-Elyseé-ket futtató Sebastien Loeb Racinggel. Ennek következtében kapott szárnyra az az állítás, hogy a csapat WTCC-s kalandja ezzel a végéhez érhet, ugyanis Coronel szponzorai önmagukban nem tudnák fedezni a költségvetést, így az is felmerült, hogy a holland a Münnich Motorsportnál köthet ki.

Azonban a minap biztossá vált, hogy a ROAL nem hagyja el a WTCC-t, azonban a versenyzői páros tagjait egyelőre még homály fedi.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr528247134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása