Sokan úgy vélik, hogy Nico Hülkenbergnek már egy topistállónál kéne versenyeznie, azonban eddig erre nem került sor. Egy biztos, ha kapna egy ajánlatot valamelyik élcsapattól, a Force India nem akadályozná meg őt a távozásban.
Pályafutása során a közvélemény számára már jó pár alkalommal azt bizonyította a német Nico Hülkenberg, hogy már valamelyik topcsapatnál kéne versenyeznie, azonban eddig még egyik ilyen gárda sem vetette ki a hálóját, ráadásul tavaly a nyári szünet után komoly hullámvölgybe keveredett, balesetek tömkelegeit követte el, így Sergio Perez, a csapattárs alaposan elkalapálta őt az összetett értékelésben.
Tavaly szeptemberben aztán a Force India további két évre szerződést hosszabbított a némettel, azonban a csapat helyettes főnöke, Bob Fernley az Autosport-nak nyilatkozva elárulta, hogyha esetleg Hülkenberg kapna egy másik ajánlatot, akkor a silverstone-i székelésű gárda nem akadályozná őt a távozásban, mert ugyan eléggé ingadozó volt a 2015-ös éve a Forma-1-ben, azonban a WEC Le Mans-i 24 órásán kolosszális sikert aratott. Mindemellett Fernley úgy véli, hogy az eddig még a dobogón sem látott német pilótának kijárna már a futamgyőzelem a jövőben.
Fotó: Zimbio.com
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.