FORMULA E - LESZ LONDON EPRIX

formula-e-london-eprix-2015-nick-heidfeld-venturi.jpg

A Battersea Park versenypálya az utolsó pillanatban kapta meg az engedélyt a versenyszervezésre, így a szezonzáró futamra az eddigi tervek szerinti időpontban, júliusban kerül sor.

Kérdések sorozata után a londoni ePrix végre be lett biztosítva, ráadásul nem csak 2016-ra, hanem 2017-re is. A fő probléma a pénzhelyzet volt, és amikor a Wednesday Council politikai párt már elfogadta a futamot, a Labour ellenpárt azonban egy utolsó felülvizsgálást kért, és megpróbált élni vétójogával, mellyel megakadályozta volna a verseny megrendezését. Ezzel kérdés nélkül a legnépszerűbb helyszínét vesztette volna el a Formula E, ugyanis az előző szezonban is rengetegen látogattak ki a Battersea Parki futamra.

A tanács tehát szavazásra kényszerült, de végül a futam megrendezése mellett voksoltak többen a 60 fős társaságból. "A tanácsnak a pénzügyi helyzetet figyelembe véve kellett döntenie, de figyelembe véve az esemény eddigi sikerességét, úgy döntöttünk, hogy nem élünk a versenyhétvége törlésének lehetőségével." - nyilatkozta a tanács élén álló Ravi Govindia.

Govindia azt is elmondta, szintén pozitív fényt vet városukra a futam megrendezése az új technológiák szemléltetése miatt, amik sokat segíthetnek az utcai autók fejlesztésében is, és útmutatók lehetnek a jövőre nézve. 

Fotó: motorsport.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr458155320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása