Forradalmi technológia érkezik az autóversenyzés világába az úgynevezett Roborace formájában.
A Formula E nevű elektromos autósport széria tavaly szeptemberben indult útjának, azóta pedig hatalmas népszerűségnek örvend a világ minden táján, nem csak a fantasztikus technológiai megoldások, de az elképesztően izgalmas versenyek miatt is. A sorozat vezetői az első szezonban a Formula E School Series testvérsorozattal próbálták színesíteni a hétvégéket, ám a miniatűr autók tempója nagyon alacsony volt, így a nézők igazi versenyzést nem igen láthattak. A School Series a sorozat második szezonjára megszűnt, helyét pedig a harmadik szezonban, azaz előreláthatólag 2016 őszén debütáló Roborace veszi át, melynek lényege, hogy "robotpilótás" üzemmódban versenyeznek egymással versenygépek, pilóták nélkül.
A Roborace lesz az első olyan autóverseny-műfaj, amelyben nem lesznek pilóták, az autókat tehát egymás ellen versenyeztetik. A gépeket a Formula E mérnökei a Kinetik nevezetű céggel fejleszti majd közösen, céljuk pedig a mesterséges intelligencia népszerűsítése. A futamok lebonyolítási rendszere nagyon hasonlít majd az "anyasorozatéhoz", a táv ugyanis 1 órás lesz, és 10 csapat két-két autója küzd majd meg az ePrix versenypályákon. Az említett tíz csapatból egyébként egynek az autóit közösségi finanszírozásból építik majd meg.
A Kinetik alapítója, Denis Svedrlov már alig várja a forradalmi technológia debütálását, szerinte ugyanis ezzel az egész világnak megmutathatják, hogy a robottechnológia és a mesterséges intelligencia együtt tud velünk élni a jelenleg folytatott valódi életünkben.
Fotó: motorsport.com
Fábián Patrik
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.