F1 - MOTORKÉRDÉS: DÖNTÖTT A RED BULL 2016-OT ILLETŐEN!

f1-abu-dhabi-gp-2015-daniel-ricciardo-red-bull-racing-rb11.jpg

Maga a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner erősítette meg a hírt, miszerint már eldőlt, hogy a csapat milyen motorral fog versenyezni 2016-ban, tehát a bikákat jövőre is ott fogjuk látni a rajtrácson.

Hosszú időkön át tartó bizonytalankodás ért véget. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner pénteken megerősítette Abu Dhabi-ban, hogy már megszületett a döntés a téren, hogy jövőre milyen motorok fognak duruzsolni az RB12-esekben.

Noha konkrétumokról nem beszélt a brit csapatvezető, de elmondta, hogy rövidesen a hivatalos bejelentésre is sor fog kerülni. Ugyanakkor megerősítette azt, hogy 2016 egy átmeneti esztendő lesz az istálló számára.

Azonban azt is kiemelte, hogy ezen döntéssel a Red Bull rá fog lépni a fejlődés ösvényére, méghozzá egy olyan módon, mellyel már 1 éve is megpróbálkoztak volna. A sajtó szerint a bikák a Renault-nál fognak maradni mégis, miután a Mercedesnél, a Ferrarinál és a Hondánál is zárt ajtókra találtak. Ezzel pedig már biztosra vehetjük a négyszeres konstruktőri bajnok alakulat 2016-os szereplését.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr628121532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása