WTCC - LOPEZ TOVÁBBRA IS 100 %-OS, BAJBAN A HONDA

cuwpypew4aezcyt.jpg

José Maria Lopez a második szabadedzésen sem engedte ki a kezéből a vezetést, így a Citroen argentinja egyelőre hibátlant megy. Azonban a Hondáról ez a magabiztosság nem elmondható, ugyanis egy siralmas második edzésen vannak túl a japánok, Michelisz Norbert csak a 13. lett!

Egy eléggé fifikás szabadedzésen vagyunk túl Katarban, és most ez esetben nem az első pozíciót kell nézni, ugyanis azt José Maria Lopez az előző két gyakorlás hasonlóan az FP2-n is elhappolta a mezőny elől a Citroennel. A kétszeres világbajnok egyelőre egy stabil, 100%-os hétvégét produkál.

Mögötte azonban annál érdekesebben alakult a sorrend: Hugo Valente, Gregoire Demoustier, Sebastien Loeb, John Filippi és Tom Chilton. Nagyon régen láthattunk utoljára olyat, hogy négy Chevrolet Cruze van a TOP 6-ban, habár feltételezhető, hogy az amerikai gyártó már az időmérőre hangolt, felkerültek az új gumik, ráadásul még minimumsúlyon is futnak. Őket pedig másik két citroenes, Ma Qing Hua és Mehdi Bennani követett.

Egyébként a brit Eurosport közvetítésében a háromszoros BTCC-bajnok, Matt Neal. Konkrétan elmondta, hogy számára gyanús az, hogy a Sebastien Loeb Racing által futtatott Citroen teljesítménye ennyire ingadozik. A szezon elején Bennani tartotta a gyáriak tempóját, majd jelentősen visszaesett, és mikor már minden eldőlt a Citroen javára, ami a bajnoki titulusokat illeti, újra felgyorsult Bennani autója. Elképzelhető Neal szerint, hogy a szezon nagyját Bennani "legyengített" autóval teljesítette, hogy kamikaze megmozdulásaival ne legyen veszéllyel a gyári versenyzőkre, most, hogy már nincs tét, a Citroennél visszacsavarták a "kakaót".

A Lada számára is álmos volt a folytatás, az oroszok részéről a holland Nicky Catsburg volt a leggyorsabb egy 10. hely formájában, míg Huff 15., Lapierre pedig utolsó lett. Lehetséges, hogy ahogyan a szezon korábbi szakaszában is volt már rá példa, a pluszsúly változtatta meg ennyire a Vestát, ily negatív irányba.

Azonban a Honda hétvégéje egyenesen rémálomszerűen alakul. A japán gyártó részéről Michelisz Norbi zárt a legelőkelőbb pozícióban, mellyel semmi baj nem lenne, ha ez nem egy 13. hely lenne... Márpedig az. Tarquini és Monteiro pedig csak a 14. és a 16. helyen zártak. A versenyzők abszolút csalódottak, ugyanis teljesen másra számítottak, ami a pályát illeti, borzasztóan poros, a beállítások meg nem működnek. A Honda a holnapi időmérőnek ismeretlen beállításokkal fog nekivágni.

A kvalifikációt pénteken 13:00-tól rendezik meg magyar idő szerint, élő közvetítés pedig az M4 Sporton és az Eurosport 2-n is lesz.

A második szabadedzés végeredménye:

wtcc_katar_fp2.jpg

Fotó: TouringCarTimes / Twitter

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr448117480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása