F1 - ÚJABB SZPONZOR HAGYTA FAKÉPNÉL A MCLARENT

f1-brazilian-gp-2015-jenson-button-mclaren-mp4-30-leads-team-mate-fernando-alonso-mclaren.jpg

Mégpedig az a TAG Heuer óracég, amely 30 éven át volt támogatója a wokingi istállónak.

A McLaren hanyatlása még 2013-ban kezdődött meg, onnantól kezdve pedig a csapat teljesítménye zuhanásszerűen romlott le, főleg a Hondával való újraházasodás óta lett abszolút kilátástalan a helyzet. A semleges szurkolókat is megdöbbentő formaromlást pedig a támogatók sem nézik jó szemmel. A McLaren számára az első csapás a Hugo Boss távozása volt, amely egy 1981-től tartó partneri kapcsolatot szakított meg nemrégiben a csapattal, hogy átpártolhasson a világverő Mercedes csapathoz. Minden bizonnyal a híres whiskey-s cég, a Johnnie Walker is a ruházati márka példáját fogja követni rövidesen, ami egy nagy gyomorszájas lesz az istállónak, ugyanis a dohányreklámok 2007-es betiltását követően éveken át volt a csapat főtámogatója.

A csapat rúgkapálása egy újabb tradicionális szponzor elvesztésével járt. A TAG Heuer kereken 30 év után fog hátat fordítani a McLarennek a Red Bull kedvéért, amit személyesen az óracég elnöke erősített meg a minap New York-ban. Ha sokáig fog tartani a krízishelyzet a McLarennél, akkor az évek múlásával könnyen elveszíthetik meglévő támogatóikat.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr388087342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása