Már hivatalos: a Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a pályázatot, melyben a 2017-től bevezetésre kerülő alternatív motorok gyártói szerepére lehet pályázni.
Már egy ideje szó van arról, hogy az FIA és Bernie Ecclestone a kisebb csapatokat segítségére sietve (és persze a nagycsapatok hatalmát csökkentve) bevezetne egy alternatív, vagy más néven kliensmotort, ami a feltételezések szerint egy 2.2 literes ikerturbó lenne, hasonló ahhoz, amit az amerikai IndyCar-ban használnak, és az 1.6 literes jelenlegi turbóknál jóval olcsóbb lenne. A csapatok többsége, érdekes módon a kisebbek sem különösen támogatták eddig az ötletet, főleg azért, mert szerintük borzasztó nehéz lenne a "kettészakadt" mezőnyt nagyjából egy szinten tartani.
Az FIA azonban mindezek ellenére most hivatalosan is kiadta a tendert, és elmondásuk szerint bár még nincs minden szabály tisztázva a kliensmotorokkal kapcsolatban (ezeket nem is hozták még nyilvánosságra), már várják az érdeklődőket a leghamarabb 2017-ben bevezetésre kerülő új motorformulával kapcsolatban.
Az FIA egyelőre csak arra kíváncsi, kiket érdekelne a pályázat, így az első körben csak "körbeszimatolnak", és majd az esetleges jelentkezők közül választják ki a feladatra alkalmasnak tartott gyártókat, akik aztán részt vehetnek a valódi tenderben. Az említett első körbe november 23-án 17 óráig lehet jelentkezni.
Az utolsó privát motorgyártó a Cosworth volt a Forma-1-ben. A brit alakulat két éve vonult ki a sportágból, miután megjelentek az igen drága V6-os turbók. Most azonban őket is foglalkoztathatja a visszatérés gondolata, ugyanis az ikerturbók gyártása messze nem kerülne olyan összegekbe, mint a jelenleg használt erőforrások.
Fotó: motorsport.com
Fábián Patrik
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.