FORMULA E - JARNO TRULLI VISSZATÉR!

formula-e-july-donington-park-test-2014-jarno-trulli-trulli.jpg

Nem sokáig tartott a visszavonulás Jarno Trulli számára, aki Formula E putrajayai fordulóján visszatér!

A 41 éves Jarno Trulli a Forma-1-ben egy alkalommal tudott nyerni, a 2004-es Monacói Nagydíjon, tavaly saját csapatot kezdett el futtatni a Formula E-ben, melynek az olasz volt az egyik pilótája, ám a második szezont megelőzően úgy döntött, hogy felhagy a versenyzéssel, és már csak úgy lesz jelen a helyszínen, mint csapatfőnök.

Azonban szombaton újra versenyezni fogjuk látni Jarno Trullit, még ha "kényszerből" is, ugyanis a Maláj ePrix előtt Salvador Duran és a Trulli GP útjai szétváltak - adta hírül a motorsport.com. A csapatvezető pedig csak ideiglenesen lesz Vitantonio Liuzzi csapattársa, egészen addig, amíg nem lesz meg a megfelelő pilóta Duran helyére. Amennyiben ez megtörténik, az olasz újból csak és kizárólag a gárda vezetésére fog koncentrálni.

Egyébként a Trulli csapat számára csak most kezdődik meg a 2015-ös versenyszezon, mivel a kínai futamtól távol maradtak, miután a hajtásláncok nem jutották át idejében a vámon.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr928053148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása