F1 - NEM LESZ DECEMBERI MALÁJ NAGYDÍJ

f1-malaysian-gp-2015-lewis-hamilton-mercedes-amg-f1-w06-leads-at-the-start-of-the-race.jpg

Ugyan még korántsem végleges a 2016. évi Forma-1-es versenynaptár, azonban előfordulhat, hogy a szezonnyitó mégis márciusban lesz, mivel Malajzia számára ideális helyet kell keresni.

Egyelőre még csak annyit tudhatunk a jövő szezont illetően, hogy 21 helyszínre fog ellátogatni a Száguldó Cirkusz, azonban óriási kérdőjelek vannak akörül, hogy mikor és hova. A Maláj Nagydíj eredetileg szeptember 25-ére lett beütemezve, a szezon 13. futamként. Azonban az ottani szervezők kifogásolták az időpontot, mivel már nem csak távolságban, hanem időpontban is közel került Sepang Szingapúrhoz, így félő, hogy a két pálya egymástól szippantaná el a rajongókat.

Ennek fényében az volt az egyik terv, hogy Malajzia legyen szezonzáró, a november 27-i Abu Dhabi Nagydíj után, vagy ha az arab pálya ragaszkodik ahhoz, hogy rendezze az utolsó futamot, akkor annak a helyére. Ennek következtében valamelyik pályának mindenképpen decemberben kell futamot rendeznie. Azonban a koncepció nagyon sokak tetszését nem nyerte, még Bernie Ecclestone is bizonytalan a téren, hogy jó döntés lenne-e ezt meghúzni.

A 84 éves üzletember a Reuters lapnak elárulta. hogy jó lenne elkerülni a decemberi dátumot, mivel az már túl közel van a karácsonyi ünnepekhez. Ecclestone ugyanakkor hozzátette, hogy mindenképpen át fogja helyezni a sepangi fordulót, csak még nem tudja, hogy hova. Kiváló lehetőség lenne az üres március kihasználása, igaz van oka annak, hogy a szezonnyitó áprilisra csúszott át, amire jó ideje nem volt példa.

Azonban a sűrűn ütemezett versenynaptár kicsit sem nyerte el a csapatok tetszését, ennek legutóbb a Williams csapatvezetője, Claire Williams adott hangot. Az alapító Sir Frank Williams lányát leginkább a nyári szünet rövidsége aggasztja, ugyanis elmondása szerint a Forma-1-ben dolgozó gárdák összes dolgozójának létfontosságú a nyári pihenő.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr127772532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása