WSR - ROWLAND-GYŐZELEM, NAGY CSATTANÁS ÉS MERHI-KIZÁRÁS AZ ELSŐ FUTAMON!

cjtzkjvweaa_snt.jpg

A Fortec britje, Oliver Rowland nyerte meg  az eseménydús első futamot a Red Bull Ringen. A második helyen a kiválóan rajtoló Dean Stoneman végzett, megelőzve a harmadik pozícióban célba érő Nyck De Vriest.

Oliver Rowland várhatta a pole pozícióból az első rajtot a Red Bull Ringen. Mellőle a visszatérő Marlon Stockinger rajtolhatott, akinek nem úgy sikerült a rajtja, ahogyan azt ő várta. Többen rögtön megelőzték, köztük a Forma-1-es pilóta Roberto Merhi is, aki az első kanyarban össze is akadt a Lotus versenyzőjével. Rowland tökéletesen kapta el a rajtot, és ő fordulhatott el elsőnek a rajtot követően, de meglepetésre szorosan a nyomában autózott Dean Stoneman.

A futam egy óriási balesettel folytatódott: Van Buuren, Celis Jr. és  Sean Gelael ütközött össze, ami miatt a Safety Cart is be kellett küldeni. Mindegyik pilóta épségben kiszállt a rommá tört autójából, később a versenybíróság vizsgálta az esetet.

A biztonsági autó bejövetele után Rowland, Stoneman, De Vries volt a sorrend az élen. Azonban a forteces versenyző észnél volt és hamar meglépett Stoneman és De Vries elől. Amíg az élen csak hármójukkal voltunk elfoglalva addig szépen csendben megérkezett Vaxiviere Nicky De Vries nyakára. A francia versenyző okozott néhány meleg pillanatot a McLaren felfedezettjének, De Vries viszont tökéletesen védekezett, amivel Vaxiviere semmit sem tudott kezdeni.

Amíg az élen folytatott csatát figyelte mindenki, addig Roy Nissany műszaki gondok miatt megállt a pálya szélén és feladta a versenyt, sőt, autója olyannyira rossz helyen kényszerült leparkolni, hogy a biztonsági autót ismét be kellett hívni. Ennek valószínűleg a legkevésbé Oliver Rowland örült. akinek jókora előnyt sikerült kiépítenie Dean Stonemannal szemben.

Az újabb rajtot követően már Stoneman sokkal jobban figyelt Rowlandre és szorosan tapadt a britre. Stoneman nem adta föl és ahol csak lehetett megpróbálta az előzést, de a Red Bull pártfogoltjának nem volt könnyű dolga hiszen a tükröt is folyamatosan figyelnie kellett, mivel De Vries és Vaxiviere is szorosan a nyakán voltak. Majd megjelent Roberto Merhi, aki kamikaze módon próbálta megelőzni Vaxivieret, ami nem jött össze neki, sőt, a francia versenyzővel össze is ért, aki ennek betudhatóan a 6. helyig csúszott vissza. Vélhetően Vaxiviere nem örült Merhi mutatványának, hiszen ezzel a franciát egy esetleges dobogós helytől is megfosztotta a spanyol. Azonban Roberto Merhinek továbbra sem telt izgalom nélkül a futama, megérkezett a nyakára az Arden Motorsport versenyzője, Nicolas Latifi.

Néhány körrel a vége előtt Tom Dillman erőre kapott, először Vaxivieret hagyta maga mögött, majd Latifit vette üldözőbe, de a kanadaival már nem tudott mit kezdeni.

Majd a leintést követően, mikor már mindenki azt hitte vége van a futamnak, akkor sem maradtunk izgalmak nélkül. Nicolas Latifi miután áthajtott a célvonalon, nem vette észre, hogy előtte már Roberto Merhi lelassított, így a kanadai versenyző hátulról totálisan belerohant Merhibe, majd több átfordulást követően állt csak meg az autója. A szerencsének köszönhetően egyik pilóta sem sérült meg az óriási balesetben.

Nem mellékes tényként a versenyt Oliver Rowland nyerte meg, aki tökéletes versenyt futott, hiszen rajt-cél győzelmet aratott, megfutotta a leggyorsabb kört is. Az óriási versenyt futó Dean Stoneman előtt, akiről ne felejtsük el, hogy a Red Bull junior program tagja, így tulajdonképpen hazai pályán állhatott fel a dobogóra. A harmadik helyen Nyck De Vries hozta be az autóját. Folytatás a második futammal késő délután.

UPDATE: A versenybírák azóta megvizsgálták a leintés utáni balesetet. Vétkesnek a Pons Racing spanyolját, Roberto Merhit vélték, melynek következtében az első, és a második futamról is diszkvalifikálták. A kizárást azzal indokolták a stewardok, hogy már a hétvége elején figyelmeztették a pilótákat, hogy a leintést követően csak az 1-es kanyar után lassítsanak le biztonsági okokból.

Fotó: Twitter, gpupdate.com

Csáti Anna

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr417620248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása