F1 - HAMILTON TILTAKOZIK A RÁDIÓFORGALMAZÁS BETILTÁSA ELLEN

lewis_hamilton_f1_grand_prix_austria_qijyocxh5i9l.jpg

Lewis Hamilton elmondása szerint jóval kevesebb információt kapnak a pilóták a csapatrádión keresztül, mint néhány évvel ezelőtt, azonban vannak olyan szakterületek, ahol a mérnökök tudása nagyon is szükséges.

Pár napja a Toro Rosso tinipilótája, Max Verstappen arra panaszkodott, hogy túl sok információt kell figyelembe vennie az autóban, a holland versenyző inkább saját megérzéseire támaszkodna.

Lewis Hamilton azonban úgy gondolja, hogy az előző évekhez képest így is kevesebb dologra kell figyelni vezetés közben. Azonban a brit úgy véli, hogy létfontosságú dolgokban, mint a gumikopás vagy az üzemanyagszint állása, elkél a szakember tudása.

A Mercedes világbajnoka azt nyilatkozta, hogy ugyanúgy fog továbbra is vezetni fog, ha nem tud semmit sem a gumik állapotáról. A Forma-1-ben a 9. szezonját taposó Hamilton szerint, ha nem lesznek tájékoztatva a versenyzők az üzemanyagszintről, akkor rengeteg autó nem fogja meglátni a kockás zászlót. Véleménye szerint ez nem a helyes út.

Mindeközben Hamilton kiállt a "takarékos" Forma-1 mellett, mivel szerinte ez is a sportág része, hogy egyaránt figyelni kell a gumikopásra és az üzemanyag-használatra.

Fotó: Zimbio.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr17586052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása