DTM - WICKENS A LEGGYORSABB AZ IDŐMÉRŐ ELŐTT

14353969721.jpg

Akárcsak tegnap, ezúttal a 2. szabadedzésen is egy Mercedes pilóta, ezúttal a kanadai Robert Wickens volt a leggyorsabb a Norisringen. Ma azonban a tegnapival ellentétben esős körülmények között rendezték a gyakorlást. A riválisok közeledtek a stuttgartiakra, sőt, a vizes pályán gyakorlatilag egálban vannak.

Wickens egy 54.9-es idővel nyerte az edzést, viszont ő volt az egyetlen a csillagos márka pilótái közül, aki be tudott kerülni a TOP 6-ba. Ez jól mutatja, hogy a Mercedes előnye a vizes pályán gyakorlatilag teljesen elolvadt. A legjobb három pozícióban a három márka egy-egy versenyzője végzett: az Audi leggyorsabbja a 2. helyen záró 2013-as bajnok, Mike Rockenfeller, a legjobb BMW-s pedig a 3. helyezett korábbi Forma 1-es pilóta Timo Glock volt.

A csúszós pályán természetesen rengeteg apróbb hibát vétettek a pilóták, de egyik alkalommal sem törték össze autójukat, és a piros zászlót sem kellett belengetni. Az egyetlen komolyabb kicsúszás talán Pascal Wehrlein nevéhez fűződik, aki a Mercedes #94-es rajtszámú autójával az utolsó kanyarban koccolta le a gumifalat. Ezután a német visszatért a boxba, és onnan jó ideig ki se ment. 

Ugyan az edzés végére már egész jól nézett ki az ideális ív, az utolsó percekben megint elkezdett esni az eső, így jó esély van rá, hogy a 13.25-kor rajtoló kvalifikációt is hasonló körülmények között rendezhetik majd meg. Ennek a legjobban a Mercedes nem örülne, ugyanis ebben az esetben jobban aggódhatnának, mint azt tennék, ha a tegnap jellemző körülmények között kellene versenyezni a pole-ért, viszont így bizakodhat a szezont eddig domináló Audi, és az eddigieknél mindenképp jobb teljesítményt váró BMW.

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr817577858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása