F1 - ELŐZETES: 2015 KANADAI NAGYDÍJ

2014-canadian-gp-pictures-2_1.jpg

A Száguldó Cirkusz pilótái a hétvégét Montrealban fogják tölteni, ahol az idei szezon hetedik futamhétvégéje kerül megrendezésre.

A pálya és a tudnivalók

ca_1.jpg

Idei hetedik versenyhétvégéjét fogja abszolválni a mezőny a 2015. évi Forma-1-es Világbajnokságot. Az első Forma-1-es futamot Montrealban 1978-ban rendezték meg, azóta csak az 1987-es és a 2009-es futam maradt ki.

A montreali versenypálya, a Circuit Gilles Villeneuve 4361 méter hosszú, a vonalvezetésben pedig 13 kanyar található, ebből 8 jobbos és 5 balos.

A montreali pályán, főleg a hosszú hátsó egyenes miatt, a motorerő a legfontosabb, persze, az aerodinamika sem elhanyagolható.

Íme a montreali pályának a főcsapásvonalai:

  • 1-2. kanyar, Virage Senna: A pályán ez egy nagyon fontos előzési pont, ugyanakkor ugyanúgy baleseti gócpont is, főleg a rajtokat követően. Továbbá figyelnie kell itt arra a pilótáknak, hogy ne csússzanak le a kanyarívről, különben nagyon sok koszt gyűjtenek össze az abroncsok.
  • 10. kanyar, L'Epingle: Ez a kanyar több szempontból is kulcsfontosságú szerepet tölt be. Egyrészt, ez is egy remek hely az előzéshez, ugyanakkor ütközni is könnyű ezen a pályaszakaszon. Továbbá itt sem szabad elmérni a kanyarívet, mivel pont ezután a kanyar után jön a pálya leghosszabb egyenese, így, ha valamelyik versenyző elfékezi magát a 10-es kanyarban, annak nagyon nehéz dolga lesz az egyenesben, mivel a hiba az a tempón is meg fog látszani ebben a helyzetben. Egyébként ebben a hajtűben eléggé lassan közlekednek a pilóták, mivel karakterisztikája a monacói Loews kanyaréhoz hasonló, azonban itt valamivel gyorsabban, körülbelül 60 km/órával fordulnak el.
  • 12-13. kanyar, Wall of Champions: Ennek a sikánnak a különlegessége a kijáratnál található fal, amelyet a Bajnokok Falának neveztek el az 1999-es kanadai versenyt követően, amikor is három világbajnok csapta neki autóját a gumifalnak és esett ki a versenyből. Ez a pálya egyik, ha nem a legnehezebb része, ugyanis itt 330 km/óra fölötti tempóról kell lelassítani körülbelül 130-140 km/órára.

A Nemzetközi Automobil Szövetség a kanadai pályán két DRS-zónát jelölt ki:

Mérési pont Aktiválási pont Zárási pont
Első DRS-zóna

 

110 méterrel a 9-es kanyar után.

 

55 méterrel a 11-es kanyar előtt. 12-es kanyar előtt.
Második DRS-zóna 70 méterrel a 13-as kanyar után. Célegyenes végén.

 

Egy-két módosítást is végrehajtottak a szervezők a pályán. A 10-es és a 12-es kanyar közötti szakaszon falakra és drótkerítésekre cserélték le a szalagkorlátokat, a pálya mindkét oldalán. A célegyenest megelőző sikánban pedig más vonalvezetésen lehet visszatérni, ha netalántán valaki elfékezi magát.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) munkáját negyedik versenybíróként Alan Jones fogja segíteni. Az ausztrál pilóta a Forma-1-ben 12 győzelmet, hat pole pozíciót szerzett, továbbá 1980-ban ő lett a világbajnoki pontverseny első helyezettje.

A csütörtöki sajtótájékoztató résztvevői (magyar idő szerint 17 órától): Lewis Hamilton (Mercedes), Daniil Kvyat (Red Bull), Pastor Maldonado (Lotus), Felipe Massa (Williams), Sergio Perez (Force India), Max Verstappen (Toro Rosso).

A pénteki sajtótájékoztató résztvevői (magyar idő szerint 22 órától): James Allison (Ferrari), Matthew Carter (Lotus), Graeme Lowdon (Marussia), Paddy Lowe (Mercedes), Matt Morris (McLaren), Rob Smedley (Williams).

Egy kör a kanadai aszfaltcsíkon:

2014. Kanada - időmérő (2.videó)

Nico Rosberg 1. rajtkockát érő köre.

Posted by Legújabb F1 videók on 2014. június 7.

Esélylatolgató

vett-33.jpg

Egyes médiumok jóslatai szerint Kanadában -, ha a változékony időjárás nem szól közbe, akkor - könnyen kialakulhat egy malajziai helyzet, azaz a Mercedes nyakán ismét ott lehet a Ferrari, sőt az olasz paripák akár a csillagmárkás gyártó elé is ugorhatnak. Némely jelentések szerint már csak 15 lóerő a differencia a két motorgyártó között.

Az olasz és a német gárda mögött, harmadik erőként ott lehet a Red Bull, a Lotus, a Toro Rosso és a Williams. A McLaren-Hondának most kisebb a pontszerzési esélye, mint Monacóban, ahol Jenson Button révén idei első pontjait vágta zsebre a wokingi csapat, amelyet talán még a körülményváltozások ellenére sem kell félteni.

A Monacói Nagydíj győztesei az elmúlt öt évben (2010-től):

2014 Daniel Ricciardo Red Bull Renault
2013 Sebastian Vettel Red Bull Renault
2012 Lewis Hamilton McLaren Mercedes
2011 Jenson Button McLaren Mercedes
2010 Lewis Hamilton McLaren Mercedes

 

Program:

2015. június 5., péntek
16:00 - 17:30 Első szabadedzés (TV: Sky Sports F1)
20:00 - 21:30 Második szabadedzés (TV: Sky Sports F1)

2015. június 6., szombat
16:00 - 17:00 Harmadik szabadedzés (TV: Sky Sports F1)
19:00 - 20:00 Időmérő edzés (TV: Duna)

2015. június 7., vasárnap
20:00 -          Futam (TV: Duna)

Ismétlések időpontjai:
- Második szabadedzés: 23:45 Duna
- Időmérő edzés: 22:40 M2 Petőfi
- Futam: 23:40 M2 Petőfi

A kommentátorállásban Szujó Zoltán és Wéber Gábor lesz.

Ezúton minden kedves Olvasónknak jó szurkolást és kellemes szórakozást kíván a Braking News F1 csapata!

Fotó: F1 Fanatic, Formula1.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr287515452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása