F1 - ELŐZETES: 2015 MONACÓI NAGYDÍJ

start-mona-2014-d.jpg

A Száguldó Cirkusz mezőnye ezúttal Monacóba látogat, ahol az idei hatodik versenyhétvége kerül megrendezésre.

A pálya és a tudnivalók

monaco_track.pngA 2015. évi Forma-1-es Világbajnokság idei hatodik versenyhétvégéjét fogja megrendezni, a Monacói Nagydíjat. A pálya már 1950-ben debütált, de "csak" 1955 óta kap állandó szerepet a versenykalendáriumban.

Az egyik legkülönlegesebb aszfaltcsík a monacói, erre a címre a közel lévő falakkal és az emiatt kicsi pályaszélességgel szolgált rá. A pálya hossza 3337 méter, és a vonalvezetésben 19 kanyar található, ebből 11 jobbos és 8 balos.

Ez az a pálya, ahol valóban semmit sem számít a motorerő, így azok a motorbeszállítók (pl. Renault, Honda), akik eddig eléggé satnyán álltak e téren, azok számára felcsillanhat a remény a Monacói Hercegségben. Azonban Monaco rengeteg kihívást rejt magában, ráadásul a különféle karakterisztikájú kanyarok is igencsak növelik az adrenalin szintet.

Íme a monacói pályának a főcsapásvonalai:

  • 1. kanyar, St. Devote: A pálya vonalvezetésének legelső kanyarja. Ez egy borzasztó nehéz, szinte derékszögű kanyar. Itt nagyon fontos, eltalálni pontosan a kanyar bemeneti és kimeneti csúcspontját, különben könnyen lehet ütközni a fallal. Forma-1-es rajtoknál itt vigyázni kell, ugyanis szinte már baleseti gócpontnak számít.
  • 6. kanyar, Grand Hotel Hairpin: A Forma-1-es Világbajnokság leglassabb kanyarja, a pilóták itt körülbelül 45 km/órás sebességgel haladnak. Egy remek előzési pont tud lenni, ha az illető ésszel tud előzni, különben újabb olyan rész a pályán, ahol könnyű balesetet okozni.
  • 9. kanyar, Tunnel: A monte carló-i pálya egyik legkülönlegesebb része az alagút, itt a pilóták gazdagon 250 km/óra fölötti sebességgel suhannak. A pálya egyik legveszélyesebb szakasza is egyébként, mint az alagútban, mint az utána lévő szakaszon. Az alagútban nagyon ügyelni kell arra, hogy a versenyző ne csússzon le az ideális ívről, ellenkező esetben könnyű felkenődni a falra.
  • 10-11. kanyar, Nouvelle Chicane: Az egyik legnehezebb féktávval az alagút utáni sikán bejáratánál találkozhatunk, hiszen a bő 250 km/órás sebességről kb. 50-55 km/órára kell lelassítani. Ez a féktáv eddig már sok versenyzőt megtréfált, mivel pont a fékezési pont környékén van egy bukkanó, és ha a versenyző rosszul méri föl a féktávot, akkor benne van a pakliban egy találkozó a szalagkorláttal.
  • 17. kanyar, La Rascasse: Ez egy nagyon szűk visszafordító kanyar, ahol a pilóták ismételten olyan 50 km/órás sebességgel haladnak. Itt volt Michael Schumacher azóta is megkérdőjelezett leparkolása a 2006-os időmérő edzésen.
  • 18-19. kanyar, Anthony Noghes: A "célgörbére" vezető sikán, az innen való kigyorsításnak a fontossága megkérdőjelezhetetlen.

A Nemzetközi Automobil Szövetség a monacói pályán csak egy DRS-zónát jelölt ki:

Mérési pont Aktiválási pont Zárási pont
Első DRS-zóna 80 méterrel a 16-os kanyar után. 18 méterrel a 19-es kanyar után. Az 1-es kanyar előtt.

 

Fontos módosítások történtek egyébként a monacói pályán. A Tabacot közelebb vitték az Uszodakomplexumhoz, a kikötőhöz viszonyítva 2,5 méterrel. Ezen módosítással a pálya hossza három méterrel csökkent, azaz már csak 3337 méter hosszú a monacói pálya. Mindemellett a 15-ös kanyar belső részén lévő szalagkorlátot elmozdították, a vége le lett kerekítve, továbbá egy rázókövet helyeztek el előtte, hogy a versenyzők jobban belássák az Uszoda utáni kanyart.

A Nemzetközi Automobil Szövetség versenybíróihoz a hétvégén Tom Kristensen csatlakozik, akit csak "Mr. Le Mans"-nak szoktak becézni, miután az Endurance Világbajnokság (WEC) franciaországi fordulóján kilenc alkalommal zárt az első helyen. A dán nyert német és japán F3-as bajnokságot is, 2001-ben ALMS-bajnok lett. Hosszú éveken meg a korábban említett szériában (WEC) az Audi csapatával versenyzett, tavaly év végén visszavonult, de a megbízhatósági szériában a Porschénál és a Bentleynél is versenyzett, még a négykarikás istállóhoz való csatlakozást megelőzően.

A szerdai sajtótájékoztató résztvevői (magyar idő szerint 15 órától): Valtteri Bottas (Williams), Jenson Button (McLaren), Marcus Ericsson (Sauber), Romain Grosjean (Lotus), Lewis Hamilton (Mercedes), Kimi Raikkonen (Ferrari).

A pénteki sajtótájékoztató résztvevői (magyar idő szerint 16 órától): Cyril Abiteboul (Renault), Christian Horner (Red Bull), Robert Fernley (Force India), Paul Hembery (Pirelli), Franz Tost (Toro Rosso), Toto Wolff (Mercedes).

Egy kör a monacói pályán:

 

Esélylatolgató

mercedes-nico-rosberg-leads-the-start-of-the-2015-spanish-f1-gp.jpg

A barcelonai pályán a Mercedes toronymagasan verte a Ferrarit, amelynek nyakára kezd megérkezni a Williams, így a fejlesztési verseny egy nagyon fontos szakaszában érkeztünk, véleményünk szerint érdemes kivárni azt, hogy a fejlesztésekkel, melyekkel előrukkol a három élcsapat, mennyire válnak be egymással szemben. Talán a Mercedes győzelmére van a legtöbb esély, de a szűk utcai pályán könnyen megeshet, hogy a stuttgarti csapat pilótáinak lesz mit néznie a visszapillantó tükörben. Az élbolyban inkább a Ferrari - Williams csatára van több esély. Pontszerzési reményekkel vághat neki a 78 körös viadalnak a Lotus, a Red Bull és a Toro Rosso, sőt, ha nem merülnek fel műszaki hibák, akkor még a McLaren-Honda is labdába rúghat.

Most azonban érdemes kitérni a Mercedesen belüli helyzetre. Nico Rosberg Spanyolországban igencsak magas fölénnyel szerezte meg idei első győzelmét, ezzel pedig visszaszállt a világbajnoki küzdelembe. Monacóban pedig jól megy a német, az előző két évben simán nyerte meg a Monacói Nagydíjat, ráadásul Hamilton mérlege sem rossz a hercegségben az esős körülmények közt aratott győzelmével 2008-ban. Nagyon izgalmas versenynek nézünk elébe, akár az élen is lehet egy öldöklő küzdelem. Ráadásul a BBC előrejelzései szerint csapadékos hétvégénk lehet:

#F1 - Hétvégén Monacóban eső várható... Szerintetek kilátásban van egy izgalmas futam ennek tudatában?https://twitter.com/GrandPrixDiary/status/600623942722842627

Posted by Braking News F1 on 2015. május 19.

 

A Monacói Nagydíj győztesei az elmúlt öt évben (2010-től):

2014 Nico Rosberg Mercedes
2013 Nico Rosberg Mercedes
2012 Mark Webber Red Bull Renault
2011 Sebastian Vettel Red Bull Renault
2010 Mark Webber Red Bull Renault

 

Program:

2015. május 21., csütörtök
10:00 - 11:30 Első szabadedzés (TV: Sky Sports F1)
14:00 - 15:30 Második szabadedzés (TV: Sky Sports F1)

2015. május 23., szombat
11:00 - 12:00 Harmadik szabadedzés (TV: Sky Sports F1)
14:00 - 15:00 Időmérő edzés (TV: Duna)

2015. május 24., vasárnap
14:00 -          Futam (TV: Duna)

Ismétlések időpontjai:
- Második szabadedzés: 23:20 Duna
- Időmérő edzés: 22:40 M2 Petőfi
- Futam: 23:40 M2 Petőfi

A kommentátorállásban Szujó Zoltán és Wéber Gábor lesz.

Ezúton minden kedves Olvasónknak jó szurkolást és kellemes szórakozást kíván a Braking News F1 csapata!

Fotó: F1 Fanatic, Wikipédia, redbull.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr927474818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása