F1 - MINIMÁLIS ESÉLY VAN AZ INDIAI NAGYDÍJ VISSZATÉRÉSÉRE

forc-hulk-budd-2012-11.jpg

Az elmúlt időszakban ugyan rebesgették az Indiai Nagydíj visszatérését a Forma-1-be, ám belső forrás szerint erre eléggé kicsi az esély.

b-start-budd-2012-6.jpgA Száguldó Cirkusz három alkalommal látogatott el Indiába 2011 és 2013 között, a 2013-as verseny megrendezése után bürokráciai és pénzügyi problémák miatt 2014-ben már nem tudta vendégül fogadni a mezőnyt. Az utóbbi időkben pedig ismételten szárnyra kapott az a pletyka, hogy a Újdelhi versenypálya ismét a Forma-1-ben lesz, miután India felvette az államilag elismert sportok listájára az autó- és motorsportokat, ezt pedig az indiai motorsportszövetség pozitív haladásnak könyvelte el.

Azonban ezeket a spekulációkat belső források tagadták a New Indian Express lapnak. A meg nem nevezett forrás állítása szerint kicsi valószínűsége van annak, hogy India a közeljövőben visszakerül a versenykalendáriumba. Ennek ellenkezőjéhez az kéne, hogy a kormány szerepet vállaljon a projektben, ennek hiányában pedig hiábavalók a jelenlegi hivatalos tárgyalások egy  titkos belső személy szerint.

Fotó: F1 Fanatic

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!facebook_bnf1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr927473632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása