Tegnap a bahraini második szabadedzésen koccant Sebastian Vettel és Sergio Pérez, miközben a mexikói előzte Felipe Nasr-t a célegyenesben, a ferraris pilóta pedig éppen jött ki a boxból. Vettel a féktávon nem tudott eléggé lelassítani, így összeértek Pérez-zel. A német szerint fékhiba miatt nem tudott megállni, a riválisok azonban másra gyanakodnak.
Az FIA tegnap kivizsgálta az esetet, de egyik félre se róttak ki büntetést, azonban mások szerint a fékhiba nem véletlenül történt. Több pillanatképen is látszik, hogy a jobb első kerék mintha nem lenne teljesen rögzítve a Ferrarira. Ezt bizonyíthatja az is, hogy Vettel az eset után rádión azt jelentette, mintha eltört volna valami az autó jobb oldalán. Ha a kerék valóban nem volt megfelelően rajta az autón, a Ferrari akár komolyabb büntetésre is számíthat, amelyet elsősorban Vettel szenvedne meg, hiszen ez veszélyes kiengedésnek számít, és ilyenkor az FIA a pénzbüntetés mellet hátrasorolással is szokta "jutalmazni" az adott pilótát (a 2013-as nürburgringi eset óta szigorúak a megrovások a veszélyes kiengedésért). A Nemzetközi Automobil Szövetség a sok kételkedés miatt ma újabb vizsgálatot indít az ügyben.
Fotó: XPB Images
Fábián Patrik
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon a képre kattintva!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.