F1 - Megmenekül a Marussia?

Eredetileg elárverezték volna a Marussia maradványait január 21-én, ám az aukció váratlanul törölték, ugyanis komoly érdeklődők kerültek a képbe.

Az angol-orosz sereghajtó a tavalyi USA Nagydíjra váratlanul nem tudott elutazni, s onnantól kezdve helyzetük egyre csak súlyosabb lett. December közepén tartottak már egy árverést, a következőre pedig szerdán került volna sor. Ekkor adták volna el a létfontosságú eszközöket, melyek az előző aukción nem kerültek eladásra, mint a 2014-es autók, a tartalékalkatrészek és bokszfelszerelés. Greawe Lowdon meglepő módon továbbra is hisz a csapat visszatérésében, s azt nyilatkozta, hogy a fennmaradt kevés időben megtalálja a szükséges befektetőket és kész megmenteni az istállót.

Egyelőre nem tudni, miért törölték az aukciót, eleinte csak elnapolásról volt szó. Hivatalos tájékoztatást nem adtak. A Sky Sports szerint a csapat komoly befektetőkkel tárgyal. Ez a csoport nem az, amellyel az Abu Dhabi Nagydíj környékén került szóba a Marussiával kapcsolatosan.

„Technikailag lehetséges a visszatérés. A Manor* hosszú ideje van a motorsportban. Ez egy nagyon értékes csapat, sok embernek jelent sokat, és számos rajongónak úgyszintén. Nagyon keményen dolgozunk, nem könnyű a helyzetünk, de továbbra is lehetséges, hogy a célunkat elérjünk. Különleges, ha része vagy egy csapatnak, ezért nem akarod könnyen feladni.” - nyilatkozta a Sky Sportsnak a Manor csapatfőnöke.

* - jelenleg ezen a néven fut a Marussia

Fotó: Motorsport.com

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr187089811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása