WTCR - RENÉ RAST RAJTHOZ ÁLL A ZÖLD POKOLBAN

rene_rast_02_audi-mediacenter-com-jpg.jpg

Újabb túraautós nagy név bukkan fel a Túraautó Világkupában: szabadkártyásként elindul a németországi hétvégén egy, a Team WRT által indított Audival a Német Túraautó Bajnokság (DTM) tavalyi bajnoka.

Egy nappal azután, hogy bejelentették, hogy Tassi Attila és Nagy Dániel szabadkártyásként rajthoz áll a WTCR április végi versenyein a Hungaroringen, azt is megerősítették, hogy két héttel később, a Zöld Pokol néven ismert Nürburgring Nordschleifén az egyik szabadkártyás az a René Rast lesz, aki tavaly a DTM-ben újonc létére lett bajnok.

A 31 esztendős pilóta, aki az Audi Sport Team WRT egyik RS3 LMS-autóját fogja vezetni Jean-Karl Vernay és Gordon Shedden csapattársaként, efféleképpen kommentálta a bejelentés hírét: "Fantasztikus, hogy a túraautózás világának legjobbjai ellen versenyezhetek, remek kihívás. A mezőnyben van négy világbajnok, de rajtuk kívül is vannak még bajnokok. Nagy nevekről van szó, úgyhogy már nagyon várom, hogy összemérjem velük a tudásomat hazai pályán."

jean-karl_vernay_audi_rs_3_lms_wtcr_car-jpg.jpg

Rast sportautós pályafutása a Volkswagen Csoportnál vette kezdetét néhány, gokartozással és a Formula-BMW világában eltöltött esztendőt követően, 2005-ben, amikor is az ADAC Volkswagen Polo Cup-ban indult. Egy évvel később a németországi SEAT León Szuperkupában második lett, majd 2007-től 2012-ig a Porsche Szuperkupában versenyzett, ahol három bajnoki címet is szerzett. Ezzel párhuzamosan, 2008-ban és 2012-ben megnyerte a német Porsche Carrera Cup-ot, valamint 2012-ben az ADAC GT Masters-t is.

2013-ban egy futamgyőzelemmel és öt dobogós helyezéssel a hatodik helyen zárta az FIA GT Series-t egy WRT Audi R8-assal. Egy év múlva a Blancpain GT Series-ben ismét nyert futamot és további három alkalommal zárt a TOP-3-ban, 2016-ban pedig háromszor állhatott dobogóra.

img_5567_2.jpg

Mindeközben bizonyított a hosszútávú versenyzés világában is, mivel győzedelmeskedett a 2012-es daytonai 24 óráson a GT-kategóriában, 2012-ben és 2014-ben a spái 24 óráson, de a későbbiek során a Le Mans-i egynapos versenyeken is megfordult. Először 2014-ben állt rajthoz, az LMP2-ben a Sébastien Loeb Racing Orecájával, 2015-ben az LMP1-es gyári Audi-csapattal már Spában is indult, két évvel ezelőtt pedig (majdnem) teljes szezont futott az LMP2-es géposztályban a G-Drive LMP2-es alakulatával - eddigi utolsó évében egy futamgyőzelmet is szerzett.

Idén Rast a DTM-ben fog versenyezni, az Audi Sport Team Rosberg #33-as számú gépével törekedve a bajnoki címre, a nürburgringi víkenden pedig rajthoz áll a 24 óráson versenyen is egy Audi R8 LMS-sel.

rene_rast_nurburgring_24_hours_audi-mediacenter-com-jpg.jpg

"Megtiszteltetés megerősíteni René Rast németországi részvételét. Ez csak feljebb helyezi az amúgy is rendkívül versenyképes mezőny nívóját, ugyanis a sport- és a túraautózásból is lenyűgöző eredményei vannak, továbbá nagyon is ismeri a Nordschleifét, Úgyhogy minden bizonnyal a legerősebb szabadkártyások egyike lesz, aki megmérkőzhet az egész szezonos pilótákkal. Ez lesz az első találkozója a három túraautós óriásnak, amely nagyszerű üzenet a túraautózás rajongóinak világszerte" - nyilatkozta François Ribeiro, az Eurosport Events vezetője és a WTCR promótere, miközben arra utalt, hogy a nürburgi rajtrácson ott lesz a 2017-es DTM-bajnok mellett a 2017-es WTCC-bajnok, Thed Björk, illetve a 2017-es TCR-bajnok, Jean-Karl Vernay is.

Igaz, Rast dolga nem lesz könnyű, ugyanis ahogyan minden szabadkártyás (Tassi és Nagy is), ő is kap majd plusz 20 kilót az autóba.

Fotó: FIA WTCR sajtóközlemény, Audi Media, Landek Norbert

 

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2813830670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása