F1 - KIADTÁK AZ ELŐZETES VERSENYNAPTÁRAT 2018-RA

Az FIA néhány perccel ezelőtt adta ki az előzetes 2018-as versenynaptárat, ami tartogat azért bőven meglepetéseket.

A 2018-as Forma-1-es szezon március 25-én kezdődne Ausztráliában, ahogy az elmúlt 7 évben mindig.

Az első igazán meglepő dolog a negyedik versenyhétvégével kapcsolatos, hiszen Baku előrébb kerül, méghozzá majdnem két hónappal.

Ahogy az már az elmúlt hónapokban kiderült, a mezőny visszatér egy legendás helyszínre, méghozzá Franciaországba, a Paul Ricard-i pályára. Ezt a versenyt a kanadai futam után rendezik majd meg.

Ahogy 2016-ban, úgy jövőre is 4 versenyt rendeznek meg júliusban a Német Nagydíj visszatérésével. A versenyt ezúttal is Hockenheim rendezi. Vajon a Nürburgringről teljesen lemondhatunk? Utoljára ott 2013-ban láthattunk Forma-1-es futamot ott. A július futamáradatnak a Magyar Nagydíj is a része lesz - a 33. hungaroringi versenyt július 29-én fogják lebonyolítani.

Ugyanakkor 2018-ban a mezőny már nem fogja tiszteletét tenni a Maláj Nagydíj helyszínén, Sepangban, miután a helyi szervezők már nehezen tudták tolerálni a magas rendezési jogdíjakat.

A következő szezon a tavalyihoz hasonlóan 21 futamot lesz, a versenyfutás Abu Dhabiban fog véget érni november 25-én.

Az előzetes versenynaptár:

1.

2018. március 25.

Melbourne

Ausztrália

2.

2018. április 8.

Sanghaj *

Kína

3.

2018. április 15.

Szahír

Bahrein

4.

2018. április 29.

Baku

Azerbajdzsán

5.

2018. május 13.

Barcelona

Spanyolország

6.

2018. május 27.

Monaco

Monaco

7.

2018. június 10.

Montreal

Kanada

8.

2018. június 24.

Le Castellet

Franciaország

9.

2018. július 1.

Spielberg

Ausztria

10.

2018. július 8.

Silverstone

Nagy-Britannia

 

11.

2018. július 22.

Hockenheim

Németország

12.

2018. július 29.

Budapest / Mogyoród

Magyarország

13.

2018. augusztus 26.

Spa-Francorchamps

Belgium

14.

2018. szeptember 2.

Monza

Olaszország

 

15.

2018. szeptember 16.

Szingapúr*

Szingapúr

16.

2018. szeptember 30.

Szocsi

Oroszország

17.

2018. október 7.

Suzuka

Japán

18.

2018. október 21.

Austin

Amerikai Egyesült Államok

19.

2018. október 28.

Mexikóváros

Mexikó

20.

2018. november 11.

Sao Paulo

Brazília

21.

2018. november 25.

Yas Marina

Egyesült Arab Emirátusok

 

Fotó: Zimbio

Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr412606489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása