F1 - BRÉKING: MASSA 2016 VÉGÉN VISSZAVONUL

felipe_massa_f1_grand_prix_italy_previews_savao6_ayepx.jpg

250 nagydíj után akasztja szögre a Forma-1-es bukósisakját a brazil versenyző.

Csütörtökön kora délutánra a monzai paddockban sajtótájékoztatót hirdetett ki a Williams Martini Racing és Felipe Massa, még a délelőtt folyamán. Ekkor azonban még nem lehetett tudni, hogy mit is fogunk megtudni.

Azonban nem olyan régen Felipe Massa hivatalosan megerősítette, hogy az év végén hátat fordít a királykategóriának, 250 futamot követően. A Williams versenyzője az elmúlt jó néhány évet megköszönte a családjának, a menedzserének, és mindenkinek, akik támogatták őt.

motorsport.com idézi Massa szavait:

"Az elmúlt hónapokban sokat gondolkodtam a jövőm kapcsán, és úgy döntöttem, hogy az év végén elhagyom a Forma-1-et.

Az élet számos lehetőséget kínált fel a számunkra, és szerintem eljött az ideje annak, hogy a továbbiakban mással foglalkozzak. Az emberek talán majd ismét egy versenyautó volánja mögött fognak látni, de egyelőre csak annyi a biztos, hogy most sok időm van arra, hogy döntsek a jövőmről."

Massa még azt is elárulta, hogy miért pont most kerített sort erre a bejelentésre:

"Az pedig nem véletlen, hogy a visszavonulásomat éppen itt, Monzában jelentettem be. Ugyanis 10 évvel ezelőtt egy másik versenyző is itt jelentette be a visszavonulását. Mégpedig az a pilóta, aki mindenki másnál nagyobb hatással volt a pályafutásomra, nevezetesen Michael Schumacher.

f1-fansite_com_2006_hd_wallpaper_f1_gp_germany_02.jpg

Akkor, a 2006-os szezon elején kaptam egy esélyt a Ferraritól, de már nagyon korán közölték velem, hogy 2007-ben Kimi Raikkonen érkezni fog csapathoz, szóval könnyen előfordulhat az, hogy egyre csökken a vörös tűzállóban töltött szezonjaimnak a száma.

Ekkor Michael meghozta azt a döntést, hogy abbahagyja, ezután pedig már biztos lehettem a maradásomban.

10 évvel azután a nap után, ugyanebben a paddockban úgy döntöttem, hogy bejelentem a visszavonulásom."

A 35 éves versenyző arról is beszélt, hogy kiskorában látta Nelson Piquet-t és Ayrton Sennát a Forma-1-ben versenyezni, s ekkor határozta el azt, hogy a nyomdokaikba akar lépni.

Azt is elárulta emellett, hogy a legfájóbb emlék számára a 2008-as Szingapúri Nagydíj volt, amikor is történt a "crashgate". Ha az nincs, akkor valószínűleg az idei év végén egy egyszeres világbajnoktól búcsúznánk...

Hogyan is zajlott le Massa Forma-1-es karrierje?

A brazil 2002-ben csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez a Sauber Petronas színeiben, utána egy évig a Ferrari tesztpilótája volt, majd két évre visszatért Peter Sauber csapatához.

Utána 2006-ban a Ferrarihoz igazolt, melynek színeiben 2008-ban kis híján világbajnok lett. Az újabb sorscsapás pedig bő háromnegyed évvel később, a 2009-es Magyar Nagydíj időmérőjén érte a brazilt, amikor is súlyos fejsérüléseket szenvedett el, miután a fejét eltalálta egy, a Barrichello által vezetett Brawn-Mercedesből. Abban az évben már nem állt többször rajthoz.

xpb_279726_1200px.jpg

Majd 2010-ben visszatért a Ferrari csapatánál, azonban az olaszoknál eltöltött ezen négy szezon folyamán nem tudott futamot nyerni. A turbóéra kezdetekor, 2014-ben pedig a Williamshez igazolt, ahol 2014-ben és 2015-ben összesen ötször állhatott dobogóra. A 2016-os Abu Dhabi Nagydíj lesz számára az utolsó, egyben a 250. futam. Pályafutását pedig a Stock Car-ban folytathatja a pletykák szerint.

Karrierje folyamán eddig 11 alkalommal tudott nyerni, 41-szer állhatott fel a dobogó bármely fokára. 1110 világbajnoki pontot gyűjtött össze az évek alatt, emellett 16-szor indulhatott pole-ból, leggyorsabb kört pedig 15 futamon futott.

Ezzel a bejelentéssel pedig alaposan beindulhat a pilótapiac, ugyanis Massa annak az egyik mozgatórugója volt. Visszavonulásával pedig meg fog üresedni egy hely a 2017-es rajtrácson. Helyére Button vagy Perez érkezhet a spekulációk szerint.

Egy biztos, sokunknak hiányozni fog a brazil pilóta...

felipe_massa_f1_grand_prix_germany_qualifying_oas7mwuuoyfx.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4111668326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása