A 2015-os után a 2016-os előszezon is Sebastian Vettel, valamint a Ferrari elsőségével indult. A második helyen záró mercedeses Lewis Hamilton pedig hihetetlenül nagy aktivitására lehet büszke, ugyanis 155 kört tett meg a 8 óra alatt!
Végre valahára eljött a 2015. november 29-e óta várt nap, mégpedig a Forma-1-es előszezon kezdete, négy héttel a melbourne-i szezonnyitó előtt.
Az első tesztnap beosztása:
Mercedes | Lewis Hamilton |
Ferrari | Sebastian Vettel |
Williams | Valtteri Bottas |
Red Bull | Daniel Ricciardo |
Force India | Alfonso Celis Jr. |
Renault | Jolyon Palmer |
Toro Rosso | Carlos Sainz Jr. |
Sauber | Marcus Ericsson |
McLaren | Jenson Button |
Manor | Pascal Wehrlein |
Haas | Romain Grosjean |
A délelőtti történések:
Érdekesen indult a 2016. évi Forma-1-es előszezon, ugyanis a mercedeses Lewis Hamilton és a ferraris Sebastian Vettel máris nagy rivalizálásba kezdtek, amely abban nyilvánult meg, hogy a leggyorsabb köridőt illetően egymás közt adogatták a labdát. Ezen párharcra még a délelőtti órákban, és az első felvonást Sebastian Vettel nyerte, aki sokáig 1:24.939-es idejével vezette a tesztet, Hamiltonnak pedig be kellett érnie 1:25.409-es idejével.
Az első félidő egyetlen piros zászlós fázis pedig az idén debütáló Haas F1 Team-nek köszönhető, ugyanis 12:20 magasságában Romain Grosjean autójáról leszakadt az első vezetőszárny a célegyenes végén. A francia autójával történt malőr után törmelékek maradtak a pályán, melynek összetakarítása miatt meg kellett szakítani a gyakorlást. Videón Grosjean bokszba gördülése, a hiányos VF-16-ossal:
A minor bit of Red Flag drama this morning...Grosjean lost the front wing of his Haas on the main straight #F1IsBack https://t.co/TVojVmeZA0
— Formula 1 (@F1) 2016. február 22.
A délelőtti etap úgy zárult, hogy Sebastian Vettel zárt az élen, megelőzve Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast, tehát úgy tűnik egyelőre, hogy a csapatok sorrendjét illetően a tavalyi legjobb hármas összetétele nem változik, de persze még a többieket sem érdemes leírni, hiszen még nagyon a tesztszezon elején járunk.
A Vettel - Hamilton - Bottas triót a két energiaitalos gárda, a Red Bull, valamint az álcafestéssel pályára gördülő Toro Rosso követte Daniel Ricciardóval, valamint Carlos Sainz Jr.-ral, az ausztrál és a spanyol között négy tized volt a differencia.
Nem volt zökkenőmentes a délelőtt a McLarennél, ugyanis Jenson Button sokáig a depóban várakozott, mivel volt egy kis bibi a gázpedál érzékelőjével, de aztán pályára tudott gördülni a 2009-es világbajnok, és az első 4 órát a hatodik helyen zárta, amely mindenképpen biztató lehet a wokingi alakulat számára, főleg, ha az egy évvel ezelőtti helyzetet vesszük alapul, amikor az első napon csak 6 kör jutott a csapatnak, valamint egy utolsó hely.
A mélypontról felkapaszkodni készülő McLarent a 2015-ös autót használó Sauber követte, Marcus Ericssonnal a volánnál, a svéd mögött zárt a haas-os Romain Grosjean, valamint a Force India csapatát, aki ma fejlesztőversenyzőjét, Alfonso Celis Jr.-t ültette be a volán mögé. A sort pedig a Renault és a Manor zárta, Jolyon Palmerrel, valamint Pascal Wehrleinnal.
Forma-1 - 2016-os előszezon: Barcelonai tesztsorozat, 1./8. nap - 4 óra elteltével az állás:
Poz. | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány | Kör |
1.) | Sebastian Vettel | Ferrari | 1:24.939 | - | 36 |
2.) | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:25.409 | + 0.470 mp. | 66 |
3.) | Valtteri Bottas | Williams | 1:26.091 | + 1.152 mp. | 43 |
4.) | Daniel Ricciardo | Red Bull | 1:26.704 | + 1.765 mp. | 20 |
5.) | Carlos Sainz Jr. | Toro Rosso | 1:27.180 | + 2.241 mp. | 35 |
6.) | Jenson Button | McLaren | 1:27.691 | + 2.752 mp. | 35 |
7.) | Marcus Ericsson* | Sauber | 1:28.165 | + 3.226 mp. | 36 |
8.) | Romain Grosjean | Haas | 1:28.399 | + 3.460 mp. | 13 |
9.) | Alfonso Celis Jr. | Force India | 1:29.406 | + 4.467 mp. | 21 |
10.) | Jolyon Palmer | Renault | 1:31.351 | + 6.412 mp. | 15 |
11.) | Pascal Wehrlein | Manor | 1:33.455 | + 8.516 mp. | 7 |
* - 2015-ös autóval
A délutáni történések:
Az első tesztnap második felvonása délután 14 órakor vette kezdetét. Az első két óra meglehetősen csendesen telt el, miután a csapatok elsősorban nem a köridőkre koncentráltak, hanem arra, hogy minden működjön, továbbá a lehető legtöbb kört tegye meg az autó. Utóbbi terén Hamilton és a Mercedes jeleskedett igazán, ugyanis a brit világbajnok a nap folyamán 155 kört tett meg, ezzel pedig messze a legaktívabb volt a mezőnyben, a többiek még a 100-at sem érték el. Egyébként a köridők csak kevés alkalommal javultak a délutáni etap jelentős részében.
A mezőny legkevésbé aktív csapatai az új első szárnyra majdnem egy egész délutánon át váró Haas, valamint a számos műszaki viszontagságba ütköző Renault voltak.
A délutáni órákban a Sky Sports F1 egy-két érdekességet megtudott a Hondáról. Az imént említett médiumnál dolgozó Ted Kravitz úgy tudja, hogy a japán gyártó két különböző specifikációt hoztak el Barcelonába, s ebből a kettőből fog összeállni egy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.
Végeredmény, értékelés
A barcelonai első tesztnapot tehát Sebastian Vettel zárta az élen a Ferrari SF16-H-val. A német 69 kört teljesített, legjobb ideje pedig 1:24.939 volt, még délelőttről. Egyelőre a Ferrari számára biztatóan indul a szezon, ott kezdték az előszezoni teszteket, ahol tavaly is, az élen.
Viszont mindennek ellenére nem szabad leírni a Mercedest sem, mivel a csillagmárkások világbajnoka, Lewis Hamilton a délelőtt folyamán a gyors körök terén pariban volt Sebastian Vettellel, de a nap többi részében egyértelműen a megtett kilométerekre, és a kiegyensúlyozott tempóra fókuszáltak a címvédő gárdánál. A brit háromszoros világbajnok 155 kört pakolt bele a W07-es kódjelű gépbe, leggyorsabb körideje pedig 1:25.406 volt.
A képzeletbeli dobogó legalsó fokára pedig a Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo állhatott fel. A TAG Heuer néven futó Renault-motorral nem teljesített olyan rosszul az RB12-es, mint ahogyan azt várhattuk. A Milton Keynes-i gárda mindig vidám ausztrál pilótája 87-szer ment körbe a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán, a legjobb ideje pedig 1:26.044 volt.
1:26.091-es idejével éppen csak lecsúszott a harmadik helyről a williamses Valtteri Bottas. A finn versenyző az első nap folyamán 79 kört abszolvált.
Rendkívül erős debütálást produkált a Force India fejlesztőpilótája, Alfonso Celis Jr. a VJM09-essel. A mindössze 19 esztendős mexikói tapasztalatához képest egy nagyon izmos kört rakott össze akkor, amikor megfutotta 1:26.298-as idejét, amely csupán 1,3 másodperccel volt lassabb a győztes időnél. Ez az ötödik helyre volt elegendő. Celis Jr. 57 kört ment.
Noha a McLarennél nem voltak teljesen megelégedve a mai napnál, azonban mindennek ellenére bátran kijelenthető az, hogy klasszisokkal jobban indult ez az év a wokingiak számára. Tavaly a jerezi első tesztnapon Fernando Alonso a McLaren-Hondával mindössze 6 kört tudott megtenni, "legjobb" ideje (1:40.738) pedig 18.118 másodperccel volt lassabb, mint az élen záró Vettelé. A mai nap folyamán pedig az MP4-31-essel Jenson Button a délelőtt folyamán felmerülő gázpedálproblémák ellenére a 6. helyen zárt, 1,8 másodperccel lassabb kört (1:26.735) futva, mint Vettel. 2009 világbajnoka egyébként 84 körig jutott.
Délelőtt még a Red Bull sarkát harapdálta, de délutánra valamelyest elfogyott a hivatalos festés nélküli, kék színű Toro Rosso STR11-es. Carlos Sainz Jr. az autójából egy 1:27.180-as időt, valamint egy 7. helyet tudott kicsikarni. A spanyol pilóta rajtszámával megegyező körszámot tudott megtenni versenygépével, szám szerint 55-öt.
2015-ös autójával meglehetősen vérszegény napot hagyott maga mögött a Sauber, Marcus Ericssonnal a volánnál. A harmadéves svéd versenyző csak a 8. pozícióban végzett, egy 1:27.555-ös egyéni legjobb köridővel. Viszont körszámok szempontjából jól szerepelt Ericsson, ugyanis 88-ig meg sem állította a számlálót.
A nyögvenyelős kezdés ellenére összességében egy aránylag jó napot zárt a megújuló Manor Racing, új pilótájával, Pascal Wehrleinnal. A DTM 2015-ös bajnoka első blikkre a 9. helyen zárt, ehhez egy 1:28.292-es köridő kellett. A német 54 kört tett meg az MRT05-tel.
Feltételezhető, hogy nem ilyen kezdésről álmodtak a Haas F1 Team-nél. Az amerikai újonccsapatnak és pilótájának, Romain Grosjeannak az ebéd szünet előtt incidens tett keresztbe, amikor is a célegyenes végén nagyjából 320 km/órás tempónál leszakadt az első vezetőszárny, a javított darab pedig csak a délutáni etap utolsó órájára készült el, így nem véletlenül, hogy a francia versenyző csak 31 kört tudott abszolválni; 1:28.399-es ideje pedig csak a 10. helyre volt elegendő.
A Renault gyári csapatként való visszatérése pedig szinte rémálomszerűen alakult. A francia gárdát több, apró hiba hátráltatta, emiatt a brit Jolyon Palmer csak 37-szer tudott körbemenni a barcelonai pályán, 1:29.356-os idejével pedig az utolsó helyen zárt.
Forma-1 - 2016-os előszezon: Barcelonai tesztsorozat, 1./8. nap - végeredmény:
Poz. | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány | Kör |
1.) | Sebastian Vettel | Ferrari | 1:24.939 | - | 69 |
2.) | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:25.409 | + 0.470 mp. | 155 |
3.) | Daniel Ricciardo | Red Bull | 1:26.044 | + 1.105 mp. | 86 |
4.) | Valtteri Bottas | Williams | 1:26.091 | + 1.152 mp. | 79 |
5.) | Alfonso Celis Jr. | Force India | 1:26.298 | + 1.359 mp. | 57 |
6.) | Jenson Button | McLaren | 1:26.735 | + 1.796 mp. | 84 |
7.) | Carlos Sainz Jr. | Toro Rosso | 1:27.180 | + 2.241 mp. | 55 |
8.) | Marcus Ericsson* | Sauber | 1:27.555 | + 2.616 mp. | 88 |
9.) | Pascal Wehrlein | Manor | 1:28.292 | + 3.353 mp. | 54 |
10.) | Romain Grosjean | Haas | 1:28.399 | + 3.460 mp. | 31 |
11.) | Jolyon Palmer | Renault | 1:29.356 | + 4.417 mp. | 37 |
* - 2015-ös autóval
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.