WTCR: Öt év után újra nyert a Zengő Motorsport!
WTCR 2020: Aragón – 2. futam

Sima rajt-cél győzelmet aratott a WTCR második aragóniai versenyén Mikel Azcona – 2015 óra először nyert futamot a Zengő Motorsport! Tassinak és a motorcsere miatt hátrasorolt Michelisznek alig néhány pont jutott.

ac3d676ee86c54480fd49062c1d04a39.jpg

Balszerencsésen folytatódott a magyarok számára a túraautó-világkupa aragóniai hétvégéje: motorcseréjét követően a rajtrács végére száműzték Michelisz Norbertet, ám a Hyundai pilótája inkább a boxból vágott neki a futamnak. Viszont még a rajt előtt véget ért Boldizs Bence és Aurélien Comte versenye is – a Cupra és a Renault is tréleren érkezett meg a depóba.

Mindennek ellenére reménykedhettünk magyar sikerben, Luca Engstler elrontott rajtja révén Mikel Azcona könnyedén megőrizte a vezetést a fordított rajtrácsos pole-ból. A spanyol némileg le is hagyta a mögé besoroló Lynk&Có-kat, az élbolyban már nem is változott a sorrend leintésig. Így Azcona idén először nyert, a Zengő Motorsport pedig 2009 nap után először ünnepelhetett győzelmet – a magyar csapat legutóbb a WTCC-ben győzött, a 2015-ös hungaroringi második futamot húzta be Michelisszel.

ea0b014e0e44bb71ef478bc40fc3f343.jpg

Azcona mellett Yvan Muller és Santiago Urrutia állhatott még dobogóra, mögöttük Nathanaël Berthon, Gabriele Tarquini és Luca Engstler futottak be. Yann Ehrlacher egészen a hetedik helyig kapaszkodott fel a 13. rajtkockából, ennek révén a listavezető francia tovább növelte az előnyét Esteban Guerrierivel szemben, akit a 10. helyen intettek le. Az első futamot megnyerő Jean-Karl Vernay műszaki hiba miatt erős pontszerzéstől volt kénytelen búcsúzni, a francia Alfa Romeo-pilótával így kiegyenlített Muller a tabella harmadik helyén.

Sokáig Kismarty-Lechner Gábor a pontot érő 15. pozícióban haladt, de néhány körrel a leintés előtt ő is a boxba hajtott. Kiállásával Tassi Attila és Michelisz is a pontszerzők közé került, a két magyart a 14-15. helyen rangsorolták. Az utolsó futamot 14:15-től rendezik meg, amit a Sport 1 közvetít élőben.

A második futam végeredménye:

wtcr_2020_aragon_r2.jpg

Fotó: Frédéric Le Floc'h / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4616268494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása