Vogel Adrienn dobogóra állhatott Csehországban

Az alábbiakban a Yellow Flag Media által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

kpc_runda_5_race2_0017.JPG

Változékony időjárási körülmények között, nagyszerű teljesítménnyel zárta a Kia Platinum Cup csehországi fordulóját Vogel Adrienn Mostban. A lengyel márkakupa legutóbbi fordulóján a Roger Racing Team magyar versenyzője egy harmadik és egy hatodik helyet szerzett.

Már a szabadedzéseken látni lehetett, hogy a beállítások mellett a tempó is megvan Vogel Adriennek. A második gyakorlást a legjobb idővel zárta, simán bejutott a Q3-ban is, ahol az új szabályok alapján kilenc másodpercenként indították az autókat, hogy megakadályozzák a csapattársaknak a szélárnyékozást. Vogelnek azonban önerőből is sikerült megszereznie a harmadik rajthelyet, amit meg is tudott őrizni egészen a leintésig.

kpc_runda_5_race1_0168.JPG

„Nagyon jó versenyt futottunk, nagyon örülök a dobogónak, de persze nem vagyok elégedett, még mindig van min dolgoznom a még jobb eredmény érdekében. Jó volt a pálya, a csapatom most is tökéletes autót adott alám, amit ezúton is köszönök nekik”

– értékelt az első verseny után.

A folytatás sokáig kérdéses volt, mert többször is hatalmas eső zúdult a csehországi pályára. Miközben a kamion-Eb mezőnyének mindkét versenyen törölték, a Kiákat elindították.

image-1-3_1.jpg

„Az óriási eső miatt bejött a Safety Car, mögötte intették le a versenyt, amin hatodik lettem. Látszik, hogy esőben még fejlődnöm kell, de jövünk fel, úgyhogy izgatottan várom a folytatást!

A Kia Platinum Cup küzdelmei október 10-12-én, a szezonzáró hétvégén folytatódnak Monzában.

Fotó: Kia Platinum Cup

Forrás: Yellow Flag Media

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4415038362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása