F1 - ZANDVOORT KIÜTHETI BARCELONÁT, MONZA MEGMENEKÜLHET, SILVERSTONE KÖDÖSÍT

ap-1vrgd3a192111_news.jpg

Sajtóértesülések szerint 1985 óta először rendezhet újra Forma-1-es futamot Hollandia, sokak megdöbbenésére a Spanyol Nagydíj helyét venné át a versenynaptárban. Eközben az olaszországi nagydíj jövője rendeződni látszik, viszont a sportág bölcsőjében, Silverstone-ban még cáfolják a szerződéshosszabbításról szóló híreszteléseket.

Több F1-es helyszín kontraktusa is lejár a 2019-es szezon végén, egészen pontosan Barcelonáé, Silverstone-é, Monzáé, Hockenheimé és Mexikóvárosé, miközben már körvonalazódik a jövő évi versenynaptár. Úgy hírlik, az idei évhez hasonlóan Ausztrália, Bahrein, Kína és Azerbajdzsán rendezi az első négy versenyt, az ötödik futamra pedig Vietnámban kerülhet sor.

A szerződésük lejártához közeledő pályák közül a Spanyol Nagydíj jövője a legaggasztóbb. A verseny ugyanis elveszítette az állami támogatást, ráadásul a jegyeladások terén is drasztikus csökkenés várható Fernando Alonso távozását követően – egy valami javíthatná Barcelona esélyeit: ha a kétszeres világbajnok jövőre visszatérne a mezőnybe, de erre vajmi kevés az esély. Alonso korábban ugyanis leszögezte, hogy csak versenyképes csapathoz térne vissza.

2019barcelonatest2friday_56i7496.JPG

Márpedig Valtteri Bottas formajavulását figyelembe véve valószínűsíthető, hogy a Mercedes felállása jövőre is változatlan marad (amennyiben pedig a finn lendületet veszítene, Esteban Ocon lenne az elsőszámú esélyes arra, hogy Lewis Hamilton csapattársa legyen), míg a Ferrarinál is érvényes szerződéssel rendelkezik mind Sebastian Vettel, mind Charles Leclerc, ahogyan a Red Bull sem engedné el Max Verstappent és Pierre Gaslyt.

A motorsport.com értesülései szerint a barcelonai helyszín jövőre ki is eshet a pixisből, a helyére a Holland Nagydíj érkezhet, amit utoljára 1985-ben, azaz 34 évvel ezelőtt rendeztek meg – a helyszín a DTM- és a WTCR-rajongók számára ismerős Zandvoort lenne, habár Assen is versenyben volt a futamrendezés jogáért.

Amennyiben hihetünk a legfrissebb híreknek, Hollandia nem csak a versenynaptárbéli helyet, hanem az időpontot is átveheti Barcelonától, azaz az első európai pálya lenne a szezonban, ahová május közepén látogatna el a mezőny. Ez amiatt is érdekes lehet, mert az aszfaltcsík komoly átalakításokra szorul, hogy megfeleljen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kritériumainak.

ap-1wsf1dnww2511_news.jpg

Az elmúlt években rendre pengeélen táncoló Olasz Nagydíj azonban megmenekülhet, ugyanis az Olasz Autóklub (ACI) megerősítette, hogy hamarosan meghosszabbíthatják 2024-ig szerződésüket a Liberty Mediával. Az anyagi feltételekről már megegyeztek a felek, a technikai és a kereskedelmi pontok még tárgyalás alatt állnak.

Hasonló hírek láttak napvilágot a Brit Nagydíjról is, de a silverstone-i pálya tagadta, hogy aláírt volna a Forma-1-gyel a 2020-tól 2022-ig tartó időszakra is. A verseny már 1950-ben, a Forma-1 első évében is a versenynaptár része volt.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool, McLaren Racing Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4314795752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.05.02. 10:48:03

A Zándvoort szó szerint Verstappen hazai pályája, ugyanis a nagypapájáé... Jos papa elég ügyesen házasodott. :)

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása