F1 - VÁLTOZÁSOK A RENAULT VEZETÉSÉBEN

nico_hulkenberg_f1_grand_prix_singapore_qualifying_zyyyyphguyhx.jpg

Az elmúlt egy hétben két fontos változás következett be a Renault vezetésében: előbb az elnök Jerome Stoll-t váltották le, most pedig az ügyvezető Carlos Ghosn számíthat menesztésre azt követően, hogy Japánban letartóztatták.

Több, akár a csapat jövőjét is befolyásoló változás bolygatta meg az állóvizet a Renault Forma-1-es csapatánál. Nagyjából egy héttel ezelőtt jelentették be azt, hogy 2019. január 1-jétől már nem Jerome Stoll, hanem Thierry Koskas fogja betölteni az elnöki pozíciót, akinek a feladata az lesz majd, hogy a Renault-csoport ügyvezetőjének jelentsen.

Stoll már 1980 óta van a Renault-nál, a sportrészleg elnöki posztját pedig 2016-ban töltötte be, jövőre meg már 65 éves lesz. Koskas is eléggé jól ismeri a márkát, ugyanis 1997-től fogva dolgozik a franciáknál, és immár harmadik éve vezeti a kereskedelmi és a marketingosztályt, és azóta tagja a gyár igazgatótanácsának is.

Koskas kinevezésén túl hétfőn kiderült, hogy meneszthetik pozíciójából Carlos Ghosn-t, a Nissant, a Renault-t és a Mitsubishit magába foglaló Renault-csoport élén, jelentette be egy sajtótájékoztatón a Nissan elnök-vezérigazgatója, Hiroto Saikawa. Ennek hátterében az áll, hogy a 64 éves ügyvezetőt letartóztatták Japánban csalás és pénzügyi visszaélések gyanújával.

Utóbbi bejelentés hosszabb távon befolyásolhatja a Renault terveit, ugyanis Ghosn már kétszer is kulcsembere volt annak, hogy a francia márka gyári csapatként beszállt a Forma-1-ben.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9414384452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása