Daniel Ricciardo és Max Verstappen duója a csütörtök délutáni gyakorláson sem talált legyőzőre, mialatt az ausztrál pilóta már 1:11-es köridőt futott.
Ahogyan az történt az első szabadedzés során, a második tréningen is a Red Bull-ról szólt a fáma, ugyanis Daniel Ricciardo 1:11.841-es körével újabb nem hivatalos pályacsúcsot állított fel a Forma-1-es versenynaptár legrövidebb aszfaltcsíkján. Bár egyáltalán nem volt biztos, hogy az ausztrál előségével zárul az edzés, ugyanis nem egy komolyabb próbálkozása volt a csapattárs Max Verstappennek.
Azonban vagy a forgalom (ami nem ritka jelenség a hercegségben), vagy egyéb tényezők törték meg az ifjú holland lendületét. Félidő előtt egy picivel például egy lila első szektor után kellett elvennie a gázról a lábát, ugyanis a 4-es és az 5-ös kanyar között feljött a csatornafedél, amelynek visszahegesztése miatt legalább negyedórán állt a gyakorlás. Verstappen – akinek egyébként kis híján volt egy kisebb koccanása a Grand Hotel Hairpin-kanyarban Romain Grosjean volt – végül 1:12.035-tel a második lett, amellyel közel négy tizedmásodpercet adott a ferraris Sebastian Vettelnek.
A német négyszeres világbajnoka mögött Lewis Hamilton (Mercedes), Kimi Räikkönen (Ferrari) és Valtteri Bottas (Mercedes) végeztek, megelőzve a már egy másodpercen kívülre szoruló Nico Hülkenberget. A Renault németjét a két McLaren-Renault követte Stoffel Vandoorne-nal és Fernando Alonsóval, az első tíz sorrendje pedig a franciák gyári csapatának másik pilótájával, Carlos Sainz-cal lett teljes.
A TOP-10 közelében zártak a Toro Rossók és a Force Indiák is, s kisebb meglepetésre a két csapat két-két versenyzője közül Brendon Hartley zárt a legelőrébb annak ellenére, hogy azt követően már nem tudott javítani, hogy a St. Devote kijáratánál kicsit megsúrolta a palánkot az STR13-assal.
Egyelőre a Sauber nem tűnik pontszerzésre esélyesnek a Monte Carlo-i pályán, de Charles Leclerc, aki „csak” a 17. lett, így is fél másodpercet adott rutinosabb csapattársának, Marcus Ericssonnak.
A holnapi nap során nem gördülnek pályára a Forma-1-es pilóták, így a királykategória programja szombaton délben, a harmadik edzéssel folytatódik.
A második szabadedzés végeredménye:
Fotó: Zimbio | Táblázat: F1 / Twitter
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal