A német pilóta helyett ugyanis a Renault teszt- és tartalékversenyzője fog vezetni.
Pénteken délelőtt, két hét szünet után kezdetét veszi az idei negyedik, oroszországi versenyhétvége az első szabadedzéssel, amely 90 perc Nico Hülkenberg pályára gördülése nélkül fog eltelni. Ugyanis a Renault lehetőséget biztosít harmadik számú pilótájának, az orosz Sergey Sirotkinnak, akinek a programját az SMP szponzorálja.
"Az idei évre számos pénteki edzéslehetőséget terveztünk Sergey-nek. Tudjuk pontosan, hogy mennyit, de erről momentán nem beszélhetünk." - nyilatkozta a Sportbox számára az SMP Racing szóvivője arról a Sergey Sirotkinról, aki jövőre már ott lenne a Forma-1-es mezőnyben.
Sirotkin pedig arról nyilatkozott, hogy az idei helyzetével egy lépéssel közelebb került a végső céljához. Ideje meg van, hiszen még csak 21 esztendős az ex-GP2-es orosz pilóta, s korábban már a Sauber csapatánál is közel volt élete nagy lehetőségéhez.
A második edzést a francia istálló természetesen már a Hülkenberg-Palmer felállással fogja teljesíteni.
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.