2016 után Nico Hülkenberg 2017-ben sem fog részt venni az Endurance Világbajnokság (WEC) legendás, Le Mans-i 24 órás versenyén, amelyet 2015-ben megnyert a Porsche 919 Hybriddel, ugyanis teljes mértékben elkötelezett új csapata, a Renault Sport Formula One Team iránt.
Nico Hülkenberg 2015-ben állt rajthoz először a WEC Le Mans-i 24 órás versenyén a Porsche harmadik számú gépében, és meg is nyerte azt Earl Bamberrel és Nick Tandy-vel karöltve. Utóbbi kettő versenyző pedig idén már főállásban fog versenyezni a csapatnál.
Mindeközben a GP2 2009-es bajnokának még arra sem volt lehetősége, hogy tavaly visszatérjen a franciaországi helyszínre megvédeni a címét, ugyanis az esemény átfedésben volt a Forma-1 történetének első azerbajdzsáni versenyével. A kérdés pedig idén is felmerült, hogy visszatér-e Le Mans-ba Hülkenberg. A válasz pedig magától a német versenyzőtől érkezett: "Nem."
A rövid válasz után pedig annak kapcsán tisztázta a dolgokat, hogy nem Pascal Wehrlein januári RoC-balesete miatt született meg ez a döntés, hanem amiatt, mert abszolút elkötelezett jelenlegi csapata, a Renault iránt, hiszen most már egy gyári manufaktúráról van szó, ellentétben azokkal az időkkel, amikor még a Force India alakulatát erősítette.
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.