F1 - A MCLAREN NEM ÉRZELMI ALAPON FOG DÖNTENI A 2017-ES PILÓTAFELÁLLÁSÁRÓL

jenson_button_stoffel_vandoorne_johnnie_walker_w6wc4kwclulx.jpg

A  McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier határozottan kijelentette, hogy nem az érzelmeik alapján fognak dönteni a csapatnál Stoffel Vandoorne és Jenson Button között, ami a 2017-es pilótafelállást illeti.

Egyelőre kérdéses, hogy 2017-ben ki lesz Fernando Alonso csapattársa a McLaren-Hondánál. Jelenleg annyi a biztos, hogy a második McLaren-ülésre két esélyes van, mégpedig a 2009-es világbajnok Jenson Button, valamint a csapat fiatal tartalékpilótája, a belga Stoffel Vandoorne, aki tavaly fölényesen nyerte meg a GP2-es bajnokságot.

A wokingi alakulat versenyigazgatója, Eric Boullier korábban már elárulta, hogy a 2017-es pilótafelállásról szeptemberben fog megszületni a döntés. A minap a francia azt is hozzátette a régebbi gondolataihoz, hogy a döntés nem érzelmi alapú lesz.

A helyzetről Boullier a motorsport.com hasábjain beszélt részletesen. Nyilatkozatában elárulta, hogy a döntéshozatal stratégiai alapú lesz, tehát az esélyek esetében számba fogják venni az előnyöket és hátrányokat. Ha minden igaz, akkor a csapatnak fájó szívvel ugyan, de az év végén el kell, hogy küldjék a 36 éves Buttont annak érdekében, hogy hosszabb távra szerződhessenek le az idei évben a Super Formulában vitézkedő Vandoorne-nal.

Utóbbi a minap pedig állítólag azt nyilatkozta a La Derniere Heure lapnak, hogy ha a McLarentől nem kap jövőre versenyzési lehetőséget, akkor kénytelen lesz továbbállni annak érdekében, hogy karrierje ne fusson zátonyra. A belgának az év végén fog lejárni a szerződés a csapattal.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2011651418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása