BRAKING NEWS MOTORSPORT


Joker-kör podcast: Milyen fizikumra van szüksége egy autóversenyzőnek?

Karanténinterjú Szabó Zsolt Dáviddal

Szabó Zsolt Dáviddal beszélgettünk a mostani rendkívüli helyzet mellett a szimulátorversenyzésről, a Hungaroring E-Sport Bajnokságról, valamint annak fizikai követelményeiről is szó esett.

Tovább olvasom

„Formán kívül voltam, 2020-ra fel akarok készülni”

Exkluzív interjú Szabó Zsolt Dáviddal – 3. rész

Két-három nap alatt kellett felvennie a ritmust az ETCC-futamgyőztes Szabó Zsolt Dávidnak, miután a M1RA-tól a TCR Európa-kupában kapott lehetőséget, pedig épphogy megszerezte első diplomáját. Hirtelen, mégis eredményes – a két versenyhétvége folyamán egy 8. és egy 15. hely révén két pontszerzést…

Tovább olvasom

„Hívott egy 20-as szám, hezitáltam, hogy felvegyem-e. Zengő Zoli volt”

Exkluzív interjú Szabó Zsolt Dáviddal – 2. rész

Az első részben ecsetelt nehézségek után végül a Zengő Motorsporttól kapta meg a nagy lehetőséget Szabó Zsolt Dávid, és csak utólag jött rá, milyen mély vízbe is ugrott bele. Manapság pedig már esze ágában sem lenne „eladni” egy győzelmet úgy, ahogy azt a túraautó Európa-kupa (ETCC) 2017-es magyar…

Tovább olvasom

„Egy évig senkivel sem beszéltem, más világban éltem”

Exkluzív interjú Szabó Zsolt Dáviddal – 1. rész

Komoly döntéseket és áldozatokat kellett hoznia néhány évvel ezelőtt Szabó Zsolt Dávidnak azért, hogy eljuthasson odáig, hogy a 2019-es szezon második felében már Magyarország egyik legversenyképesebb csapatát, a Michelisz Norbert által alapított M1RA-t képviselhette a TCR Európa-kupában. Interjú.

Tovább olvasom

„Rossz érzés volt, leütött a földre, de fel kellett állni belőle”

Exkluzív interjú Tassi Attilával

Fájt Tassi Attilának a németországi és a portugáliai kiesés és az ezek miatt elúszott eredmények, de áll elébe a folytatásnak: a hátralevő helyszíneken a fejlődésre koncentrál, számára két kevésbé és egy teljesen ismeretlen pályán. Interjú.

Tovább olvasom

Vagy Formula–1, vagy iskolapad – interjú David Schumacherrel

Célja a Forma-1, de más alternatívája nincs, legalábbis egyelőre. Viszont azt megfogadta, hogy amennyiben nem lesz eléggé jó a jövőben, visszatér az iskolába, és folytatja a tanulmányait. Még a Hungaroringen készítettünk interjút a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher fiával, Daviddel.

Tovább olvasom

„Ez mindig is egy harc volt” – interjú Billy Mongerrel

Valamivel több mint két évvel ezelőtt még egy emberként aggódott érte az autósportos közösség, de Billy Monger – még ha lábak nélkül is, de – azóta is keményen harcol, ezzel sokaknak példát mutatva. A kemény munkának kezd megérni a gyümölcse, hiszen a brit F3-ban dobogóra állhatott, az Euroformula…

Tovább olvasom

Exkluzív: Molnár Bendegúz mégsem az OXXO pilótája lett 2019-ben

Sokaknak feltűnhetett, hogy habár már egészen korán bejelentették, hogy 2019-ben Molnár Bendegúz a kamion Európa-bajnokságban áll rajthoz az OXXO Hungary Truck Racing Team csapatával, a tél folyamán egyre nagyobb csend övezte a projektet. Majd a csapatot nem is láthattuk a bajnokság nevezési…

Tovább olvasom

WTCR: Tassi felejtené a szlovák hétvégét, de bizakodó a hollandiait illetően

Exkluzív interjú Tassi Attilával

A KCMG magyar versenyzője úgy gondolja, hogy a szlovákiai hétvége az, amit el kell felejteni, ugyanakkor bizakodó a túraautó-világkupa (WTCR) következő, zandvoorti állomása kapcsán – szerint a Hondák jól muzsikálhatnak Hollandiában.

Tovább olvasom

WTCR: Beleszeretett a túraautózásba az Alfa Romeo felfedezettje

Exkluzív interjú Kevin Cecconnal

Tavaly Szlovákiában köszönthettük először a túraautó-világkupa paddockjában Kevin Ceccont. A formulaautózásban egészen az Auto GP bajnoki címig és a GP2-es dobogóig eljutó olasz leigazolása sokakat meglepett akkor, de azóta Ceccon már többször is bebizonyította, hogy nem tett rossz lóra az Alfa…

Tovább olvasom