Kiszáll az egyik éllovas az F2-ből

Az abu-dzabi szezonzáró helyszínén a Ferrari-akadémista Robert Svarcman megerősítette, hogy jövőre nem fog a Formula–2-ben versenyezni, ezzel együtt a Premától is távozik.

unnamed_64.jpg

Második szezonját teljesíti a Formula–2-ben a Ferrarié mellett az SMP Racing támogatását is élvező Robert Svarcman. A 2019-es F3-as bajnok orosz pilóta tavaly negyedik lett az összetettben, idén pedig matematikai esélyei ugyan vannak még a bajnoki címre, de a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a második helyen fogja zárni a pontversenyt. Az abu-dzabi szezonzárót megelőzően jövőbeli terveiről mesélt.

„Hogy mit fogok csinálni? Továbbra is bizonytalan, legalábbis nálam. Lennének kívánságaim és ötleteim, de semmi sincs még lepapírozva” – kezdte Svarcman, miközben a Formula Scout kérdésére válaszolt. „Így őszintén szólva még semmit sem tudok mondani most a jövőmről, mert még magam sem tudom mi lesz. Egy dolgot megerősíthetek: jövőre nem fogok részt venni az F2-ben. Ez az utolsó évem itt, és a Premával is.”

unnamed_64.jpg

„Ez már a negyedik közös évünk volt, számomra kedves időszak volt. Négy szép évet töltöttünk együtt, 2018-tól” – folytatta a 22 éves versenyző, aki két csapattal is együtt fog dolgozni a Formula–1-esek jövő heti újonctesztjén, hiszen a Ferrarién kívül a Haas autóját is pályára viheti. „A célom pedig továbbra is az, hogy eljussak a Formula–1-ig, és remélhetőleg egy éven belül lehetőségem lesz rá.”

A szakportál értesülései szerint Svarcman a sportautózásban helyezkedhet el, hiszen amellett, hogy jövőre már a Prema is fog LMP2-es programot futtatni, az SMP Racing már évek óta érdekelt a kategóriában. Ezen kívül pedig lehetőséget jelenthet számára, ha valamelyik csapatnál teszt- vagy tartalékversenyzői állást vállal.

Svarcman bejelentésével viszont már biztossá vált, hogy 2022-ben teljesen megújul a Prema F2-es felállása, hiszen a bajnoki éllovas Oscar Piastri kapcsán már korábban kiderült, hogy az Alpine tartalékpilótává léptette elő.

Fotó: Prema Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8116780100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása