Saroktöréssel megúszta az F2-es pilóta a rémisztő rajtbalesetet

Jó hírek érkeztek a hétvégi, szaúd-arábiai Formula–2-es főfutam rajtjánál összeütköző Théo Pourchaire-ről és Enzo Fittipaldiról. A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokájának ezzel véget ért az idei szezon, a Sauber francia növendéke még bizonytalan az abu-dzabi indulást illetően.

8_hwa_racelab_f3_silverstone_0208_fittipaldi_enzo.jpg

Egész hétvégén káosz jellemezte a Formula–2-es eseményeket, de a vasárnapi főfutamnál úgy tűnt, soha nem akar már elkezdődni, majd pedig véget érni. Hatalmas baleset történt a rajt utáni métereken: a harmadik rajtkockából induló Théo Pourchaire a rajtrácson ragadt, s amíg a többiek igen, a 18. pozícióból startoló Enzo Fittipaldi már nem tudta elkerülni őt – a Charouz brazil pilótája felöklelte hátulról az ART GP-s autót. Azonnal piros zászlóval szakították meg a versenyt azok után, hogy az eleve majdnem 40 perces késéssel indult, mivel a közel-keleti Porsche-kupában is ütköztek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

F1 Humor (@f1humor_official) által megosztott bejegyzés

Ennél is aggasztóbb volt, hogy sokáig semmit sem lehetett tudni a két versenyző állapotáról, pláne nem hivatalos forrásokból – sajnos kommunikációs fronton valóban vannak problémák a bajnoksággal –, miközben a szurkolók már a legrosszabbra is gondoltak a bizonytalanságban, a balesetet párhuzamba vonva Billy Monger 2017-es esetével, amiben az ifjú brit mindkét lábát elveszítette. Német és francia orgánumok is közel fél órával később kezdték el pedzegetni, hogy alapvetően Fittipaldi és Pourchaire is jól van, ezt a kezükkel jelezték is, de a brazilt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A hivatalos kommunikációs csatornákon keresztül továbbra sem érkeztek az információk, ahogyan az esetet sem játszották vissza, mégis újraindították a futamot. A körszámlálót viszont már óra váltotta: 20 perc + 1 körben állapították meg a visszalévő versenytávot az idő szűkére való tekintettel, és ezzel az is eldőlt, hogy félpontokat kapnak majd a versenyzők – így az is nyilvánvalóvá vált, hogy elmarad a bajnokavatás. Az idő felénél sem jártunk, amikor jött az újabb piros zászló, amivel le is intették a versenyt, miután a pályán Olli Caldwell kicsúszott, a Campos Racing újoncát pedig már nem tudta elkerülni a Charouz másik pilótája, Guilherme Samaia.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) már az újabb megszakítás után jelezte, hogy mindkét versenyző eszméleténél van. Pourchaire még aznap este jelentkezett közösségi oldalán, jelezve, hogy jól van, de arról még nem tudott nyilatkozni rajthoz áll-e Abu-Dzabiban – az őt patronáló Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint igen. „Helló mindenkinek! Csak tudatni szerettem volna, hogy összességében jól vagyok. Jelen pillanatban nem tudom, hogy ezzel véget ért-e az idei szezonom. De most nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy nagy baleset volt, és Enzo megsérült. Mielőbbi felépülést kívánok neki!” – írta a 18 éves pilóta.

Nem sokkal később Enzo Fittipaldi bátyja, Pietro már megnyugtatóbb információkat közölt. Elmondta, hogy Enzo eszméleténél van, a kórházban pihen, eltört a jobb sarka. Kedden pedig az ex-Ferrari-akadémista saját közösségi oldalán jelezte, hogy nem kell aggódnunk tovább érte. „Sziasztok, nagy hálás vagyok azért, hogy csak a sarkam tört el, és megúsztam néhány vágással, horzsolással. (…) Nagyon örülök neki, hogy Théo jól van. Hamarosan visszatérek a pályára, és gyorsabb leszek, mint valaha” – summázott a 20 éves versenyző, megköszönve a támogató üzeneteket.

Kedd reggel ugyanezeket közleményben erősítette meg az FIA, hozzátéve, hogy Pourchaire már érkezése napján távozhatott a kórházból.

Szaúd-Arábiában az első sprintversenyt Marcus Armstrong nyerte, Oscar Piastri pedig két győzelemmel került közelebb a bajnoki címhez. A Prema ausztrál versenyzője egy fordulóval a bajnokság vége előtt 41,5 ponttal vezeti az összetettet csapattársa, az orosz Robert Svarcman előtt. Piastri korábbi esélyese, a jövőre már a Formula–1-ben versenyző Csou Kuan-jünek már matematikai esélye sincs a bajnoki címre, 64,5 pontos hátrányban a harmadik helyen állva. A csapatbajnoki cím sorsa már eldőlt, a Prema behozhatatlan előnyre tett szert, a 140 egységgel előzve a Carlint.

unnamed_63.jpg

A bajnokság utolsó fordulóját a hétvégén rendezik Abu-Dzabiban, akárcsak az F1-es idényzárót.

Fotó: Dutch Photo Agency / HWA Racelab, Prema Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9916775752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása