Kirúgták Michelisz főnökét a Hyundai Motorsport éléről

Azonnali hatállyal távozik a Hyundai Motorsport éléről Andrea Adamo. A csapatfőnök pótlását egyelőre házon belül oldják meg.

dsc_0290_1.jpg

Váratlan bejelentést tett kedden a Hyundai Motorsport: a dél-koreai márka közleménye szerint hat év után, közös megegyezéssel távozik Andrea Adamo csapatfőnök, személyes okokra hivatkozva. Az olasz szakember így a továbbiakban a márka WTCR-, ETCR- és WRC-programjában sem vesz részt. Rövid távon Scott Noh, a Hyundai Motorsport elnöke veszi át feladatait, amíg meg nem nevezik Adamo utódját.

Adamo 2015 decemberében csatlakozott a Hyundaihoz, de egészen 2019 végéig kizárólag az ügyfélprogramok irányításáért felelt. Irányítása alatt két bajnoki címet nyert a Hyundai a WTCR-ben: 2018-ban az idei év végén visszavonuló Gabriele Tarquini, egy évvel később pedig Michelisz Norbert ülhetett fel a bajnokság trónjára. Másik mérvadó szakágában, a raliban pedig két konstruktőri világbajnoki címmel gazdagodott a márka, 2019-ben és 2020-ban.

Hangsúlyozza a Hyundai Motorsport, hogy Adamo távozása nem érinti a márka 2022-es felkészülését, ideértve többek között a WRC új, hibridmotorokra épülő éráját – ami alig másfél hónap múlva, január 20-a és 23-a között kezdődik a Monte Carlo-ralival –, valamint a második ETCR-szezont.

Nyáron, a túraautó-világkupa magyarországi fordulóján még a Braking News Motorsportnak is nyilatkozott Adamo a Hyundai motorsportprogramjának jelenéről is jövőjéről. A teljes interjú itt olvasható el:

Fotó: Horváth Tamás

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6916776028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása