F1: A leintés után is megbüntették Verstappent

Újabb büntetéssel sújtották a világbajnoki éllovast, de így is megőrizhette második helyét a Formula–1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon.

m294236.jpg

Számítani lehetett rá, hogy az első dzsiddai Formula–1-es futam nem ér véget a kockás zászlóval, annyira nem, hogy már a leintés után beidézték Max Verstappent és Lewis Hamiltont. A két bajnokaspiráns végig keményen csatázott, a verseny 37. körében pedig össze is ütköztek. Egy korábbi eset nyomán a holland vissza akarta engedni maga elé riválisát, ő azonban nem akart előzni, hogy az azt követő DRS-zónában ne kerüljön nehéz helyzetbe. Az esetből végül a Red Bull pilótáját hozták ki vétkesnek, így a futamon kiosztott 5 másodperces büntetése után újabb 10 másodpercet írtak hozzá az idejéhez.

A felügyelők indoklása szerint kettejük ütközését főként az váltotta ki, hogy Verstappen hirtelen lassított, amit a telemetriai adatokban megmutatkozó 2,4 g-s lassulás is alátámaszt, emellett pedig Hamilton nem tudta, mire készül ellenfele – azt is elismerték ugyanakkor a stewardok, hogy a brit nyilvánvalóan nem akart Verstappen elé kerülni a DRS érzékelési pontjánál. Verstappennek két büntetőpontot kiosztottak (így az egy éven belül mérlege már hétnél jár), a pozíciója azonban érintetlen maradt az újabb szankcióval is, vagyis a hétvégén továbbra is úgy érkeznek meg Abu-Dzabiba, hogy pontegyenlőség van a bajnokság élén.

Másokat is beidéztek a stewardok, de Charles Leclerc és Sergio Pérez összeakadását versenybalesetnek minősítették. A Ferrari és a Red Bull versenyzője a második állórajt után ütközött össze, miután egyikük sem maradt elég hely – az általuk okozott fennforgás eredményeként George Russellbe is belerongyolt hátulról Nyikita Mazepin.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4616774714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása