F1: Máris üléshez jutott a Williams új pártfogoltja

Tovább nőtt a Formula–2-es szezon hajrájában bemutatkozó újoncok száma: érkezik az újdonsült Williams-junior Logan Sargeant és Jack Doohan is.

williamsf1_52665_hires_1.jpg

Több F2-es csapat versenyzői felállása is változott a szezon utolsó két hétvégéje előtt: Clément Novalak és Olli Caldwell bemutatkozásáról már korábban írtunk, azóta viszont újabb két, eddig a Formula–3-ban vitézkedő ifjonc debütálásáról érkezett hír. Egyikük Logan Sargeant, aki nemrégiben került a Williams kötelékében, a grove-iak versenyzői akadémiájának tagjaként és a tesztpilótájaként – a 20 éves pilóta a HWA-hoz csatlakozik, Alessio Deledda oldalán.

A 22-es számú Dallara épp olyan átjáróházzá változott ezzel, mint a Campos Racingnél a 20-as számú autóban: ez esetben Matteo Nannini, Jack Aitken és Jake Hughes is megfordult az autóban, amit Szaúd-Arábiában és Abu-Dzabiban Sargeant vezet majd. Az amerikai három szezont húzott le a Formula–3-ban: egy teljesen eredménytelen év után tavaly a bajnoki címért harcolt a Premával, majd idén a közel sem annyira versenyképes Charouz Racing Systemmel bizonyított, hetedik lett az év végén.

si202109260190_news.jpg

A Williamsé mellett a Red Bull növendéke is megveti a lábát az F1 közvetlen előszobájában: az F3-ezüstérmes Jack Doohan az MP Motorsportnál kap lehetőséget az idény végén. Érdekesség, hogy ezzel a holland csapat az idény hajráját két újonc versenyzővel várja, mivel Lirim Zendeli után Richard Verschoor is anyagi okokra hivatkozva jelentette be visszalépését – utóbbi helyére érkezik az ötszörös MotoGP-világbajnok Mick Doohan fia, a csapattársa pedig Novalak lesz.

Fotó: Williams Racing, Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr416769408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása