WTCR: Futni hagyták a Tassit pályán kívül megelőző versenyzőt

Mikel Azcona kilökését nem hagyták szó nélkül a WTCR szezonzáróját követően, míg a Tassi Attila kárára elkövetett pályán kívüli előzést igen.

e964db37f5842c2db420b6bd66eda9b1_1.jpg

Vasárnap véget ért a túraautó-világkupa 2021-es szezonja az oroszországi versenyekkel. Mind az első, mind pedig a második futamon több incidens – és ebből fakadóan biztonsági autós fázis – tarkította a körözést Szocsiban, így a versenyfelügyelők is csak órákkal a leintés után vonulhattak téli szünetre. Az első verseny esetében utólag változott a dobogósok névsora, Frédéric Vervisch ugyanis ötmásodperces büntetést kapott, amiért nem megfelelően foglalta el rajtpozícióját. A Comtoyou Racing versenyzője így a harmadikról a hatodik helyre esett vissza, és csapattársa, Gilles Magnus ölébe hullott utólag a pódium legalsó foka.

Vervisch esetében vizsgálták azt a koccanást is, ami Rob Huff kiesését eredményezte, ezt azonban versenybalesetnek minősítették a stewardok, mivel úgy látták, nem tehető érte felelőssé a belga pilóta.

Más volt a helyzet a második verseny első újraindításánál, amikor Yvan Muller egyértelműen kilökte az élen álló Mikel Azconát, aminek következtében mindketten kiestek. A Lynk & Co franciáját figyelmeztetésben részesítették, emellett pedig négy büntetőpontot jegyeztek be a licenszébe.

Márkatársa, Santiago Urrutia sem úszta meg, aki két versenyzőtársával is ütközött az 1-es kanyarban, pedig épp az uruguayi volt az, aki rajtavesztett a Nathanaël Berthonon és Jean-Karl Vernayen vett érintőjén. A törött felfüggesztéshez a felügyelők két büntetőpontot és egy figyelmeztetést csaptak hozzá.

Hasonlóképpen jártak el a Tarquini-Gené találkozó esetében. Büntetéssel búcsúzott így a WTCR-től Gabriele Tarquini, vétkesnek találták ugyanis a Zengő Motorsport versenyzőjének kiütésében. Neki azonban – visszavonulására való tekintettel – nem büntetőpontokat osztogattak, hanem 2022-ben társadalmi munkát kell végeznie: egy nemzeti esemény versenyzői eligazításán kell majd megjelennie.

Szankcionálás tekintetében eltérő döntés született Boldizs Bence kilökése kapcsán. A Zengő-csapat magyar pilótáját a Ladával szabadkártyásként induló Kirill Ladigin lökte ki a 3-as kanyarban, aminek következtében ripityára tört a Cupra. Az orosz versenyző idejéhez – egy bokszutca-áthajtásos büntetéssel megfelelően – 30 másodpercet írtak hozzá utólag. Érdemben semmin sem változtat, hiszen a szabadkártyások pontszerzésre nem jogosultak.

Akadt azonban egy ügy, amiről a bajnokság hivatalos oldalán még csak hivatalos FIA-dokumentumot sem találtunk. Az Eurosport Hungary viszont megtudta, hogy nem büntették meg Berthont, amiért a második futamon a pályán kívül előzte meg Tassi Attilát. A Honda magyar versenyzője így maradt a negyedik helyen.

Fotó: Evgeniy Safronov / FIA WTCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9816768564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása