Gyász: Elhunyt az F1-legenda Sir Frank Williams
Sir Frank Williams, 1942-2021

Életének 80. évében, vasárnap reggel meghalt Sir Frank Williams, a Williams Formula–1-es csapat alapítója.

williamsf1_35739_hires2_1.jpg

Gyászol a Formula–1 világa, vasárnap délután ugyanis szomorú hírről számolt be a Williams: a grove-i együttes közleményben tudatta, hogy vasárnap reggel elhunyt Sir Frank Williams, 79 évet élt a legendás alapító-csapatfőnök.

Autóversenyzőként kezdte pályafutását, ám egyhamar áttért a „másik oldalra”, így először 1966-ban próbálkozott csapatalapítással, míg jelenlegi formájában 1977-ben kezdte meg a működését a Williams. Az elmúlt több mint négy évtizedben a sportág történetének egyik legsikeresebb alakulatává nőtte ki magát hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címmel.

Egészen a csapat tavalyi átvételéig hivatalosan Sir Frank Williams maradt a csapatvezetői székben, de a napi teendőket 2012-től lánya, Claire Williams lett. Tevékenysége elismeréséül II. Erzsébet királynő 1999-ben ütötte lovaggá, 20 évvel később, 2019-ben pedig már 50 éve tevékenykedett csapatvezetőként a királykategóriában.

A család közleménye szerint pénteken szállították kórházba Williamst, majd szerettei jelenlétében, békében távozott az élők sorából.

Életében meghatározó szerepet töltött be, hogy 1986-ban egy súlyos autóbaleset következtében tolószékbe kényszerült, de ennek ellenére még évtizedeken át elkísérte csapatát a versenyekre. 2016-ban, amikor tüdőgyulladás miatt hosszú ideig volt kórházban, ekkor döntött úgy, hogy végleg a háttérben. Utoljára tavaly decemberben szállították kórházba Sir Frank Williams.

A Williams utolsó világbajnokának az 1997-es vb-első Jacques Villeneuve számít, futamgyőzelmet pedig 2012 óta nem szerzett a gárda – az akkori Spanyol Nagydíjon Pastor Maldonadóra vezette győzelemre a patinás nevet. A Williams idén – immár az amerikai Dorilton Capital irányítása mellett – a nyolcadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban két fordulóval a szezon vége előtt.

Isten nyugosztalja!

Fotó: Williams Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6416767378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása