F1: Óriási fordulattal a Mercedesé az első sor Mexikóban
Formula–1 2021: Mexikóvárosi Nagydíj – Időmérő edzés

Borult a papírforma a Mexikóvárosi Nagydíj kvalifikációján: a Red Bull helyett a Mercedes bérelte ki az első sort, méghozzá Valtteri Bottas vezetésével. A vb-éllovas Max Verstappen csak a harmadik rajtkockából indulhat.

m287154.jpg

A Red Bull domináns hangolásával vághatott neki a Formula–1 mezőnye a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzésének. A Q1-ben rögtön előkerültek a piros zászlókat, Lance Stroll balesete mintegy 25 perces kényszerszünettel járt. A kanadai a célegyenesre kigyorsítva veszítette el uralmát az Aston Martinja felett, miközben a kormányát állítgatta. Stroll egyébként is a mezőny végéről indult volna a vasárnapi versenyen, mivel a komplett erőforrást kicserélték az autójában.

Még bő tíz perc maradt hátra az első etapból a zöld zászlók meglengetése után. 1:17.5-ös időkkel eleinte a Mercedesek vették át a vezetést, erre Max Verstappen 1:16.788-as választ adott, amitől még a hazai pályán versenyző Sergio Pérez is elmaradt több mint hat tizedmásodperccel. Ezután a brackley-i gárda pilótái újabb mért idővel próbálkoztak, amivel Valtteri Bottas szűk kéttizedre közelítette meg a hollandot, de Lewis Hamilton elmaradása továbbra is négytized volt. Nem sokkal később Pérez kapaszkodott fel a harmadik helyre egy 1:17.0-s köridővel.

Óriási tűzijátékot hoztak az utolsó másodpercek, Bottas és Leclerc is átugrotta Verstappent néhány századdal, de az AlphaTauri pilótái is erős köröket autóztak. Hivatalosan Fernando Alonso (Alpine), Nicholas Latifi (Williams), Mick Schumacher (Haas) és Nyikita Mazepin (Haas) búcsúztak a Q1 végén az autóját összetörő Strollon kívül – a rajtbüntetések jócskán megkavarják majd a sorrendet, hiszen Cunoda Juki, Lando Norris, Esteban Ocon és Stroll autójában motort, Russellében pedig váltót cseréltek.

Érdekesen kezdődött a Q2 az éllovasok szempontjából, mivel közepes gumikon autózva Verstappen első köre csak 16 ezreddel volt gyorsabb Hamiltonénál, hiába autózott elsőre 1:16.483-at. A végén a brit át is ugrotta holland ellenfelét, igaz, csak 9 ezredmásodperccel, mögöttük – lágy gumikon – Cunoda lett a harmadik. Kiesett azonban Sebastian Vettel (Aston Martin), Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), az utolsó körében kicsúszásával az egyik TecPro-falat megkóstoló Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és Esteban Ocon (Alpine) is.

Egyre inkább azt sejtetve, hogy a hétvége eddigi részében csak altatott, hatalmas meglepetést okozott a Mercedes a Q3 elején: Bottas minden eddiginél gyorsabb idővel (1:15.875) kezdett, mögé pedig Hamilton jött be másodiknak, és ezúttal a Red Bull-osok találták magukat három-négy tizedmásodperces lemaradásban. Változatlan maradt végül a sorrend, a hajrában ugyanis Pérez és Cunoda is lecsúszott a pályáról a középső szektorban.

Így minden várakozást felülmúlva a Mercedesé lett az első sor, míg Verstappen csak a harmadik helyről várhatja a rajtot. Mögötte Pérez és Pierre Gasly (AlphaTauri) végzett, utóbbival a ferraris Carlos Sainz osztozik a harmadik soron. A negyedik rajtsorba Daniel Ricciardo (McLaren) és Charles Leclerc (Ferrari) kvalifikáltak, őket pedig Cunoda és Norris követte, de hátrasorolásukkal Vettel és Räikkönen lépnek előre az ötödik sorba.

Magyar idő szerint vasárnap 20 órakor rajtol a Mexikóvárosi Nagydíj, amit élőben fog közvetíteni az M4 Sport.

Az időmérő edzés végeredménye (büntetések nélkül):

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6116748148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása