F1: Büntetéscunami, eddig 2–1 a Red Bullnak Austinban
Formula–1 2021: Amerikai Nagydíj – 1-2-3. szabadedzés

Csalóka képet festenek az erőviszonyokról a Formula–1-es Amerikai Nagydíj szabadedzéseinek végeredményei. Ezek alapján ugyan kijelenthetnénk, hogy a Red Bullnak áll a zászló Austinban, a Mercedes bőven van még tartalék. Hárman már biztosan a rajtrács végéről indulnak vasárnap.

si202110230066_news.jpg

A koronavírus-járvány miatt két év kihagyás után térhetett vissza a Formula–1 mezőnye az Egyesült Államokba. A pénteki nap Austinban főként a rajtbüntetésekről szólt, mivel amíg George Russell (Williams) és Sebastian Vettel (Aston Martin) a komplett erőforrás cseréje miatt csak a mezőny végéről indul, Valtteri Bottas (Mercedes) kapcsán is megerősítették, hogy a hatodik belső égésű motor behelyezése után öthelyes hátrasorolást kap.

A Mercedes erőforráscseréi hátterében főként a próbálgatások állnak, mivel a brixworth-i motorrészleg elismerten megbízhatósági gondokkal küzd. Ennek jegyében a Mercedes már az első edzésen irdatlan tempót diktált: ugyan Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont csupán 45 ezredmásodperc választotta el, előbbi 1:34.874-es idejénél a bajnokságban vezető Max Verstappen már közel egy másodperccel volt lassabb. Az első 60 perc egyébként különösebb fennakadások nélkül zajlott le, igaz, Fernando Alonso motorhibája miatt néhány percre megszakították az edzést.

Az első szabadedzés végeredménye:

Az Alpine kétszeres világbajnok a második gyakorláson egy hibával irányította magára a figyelmet. Alonso a 19-es kanyarnál csúszott ki, aki ugyan érintőre vette a gumifalat, komolyabb károkat nem szenvedett el az Alpine, és mivel az utolsó percekben történt az eset, különösebben nem is volt fájó, például a versenyszimuláció szempontjából.

A magyar idő szerint már a késő esti órákban tartott gyakorlás egyik kulcspillanata azonban Hamilton és Verstappen összetűzése volt. A két bajnokaspiráns komoly versenyfutásba kezdett egymás ellen a célegyenesben, illetve az 1-es kanyarban – ezt a Red Bull holland versenyzője nem igazán díjazta, amit középső ujja bemutatásával jelzett a hétszeres világbajnoknak, akit a csapatrádión közben „hülye idiótának” nevezett.

Összességében nem volt eseménydús a pénteki nap Texasban, de kisebb-nagyobb hibák előfordultak, a pályaelhagyásokat a stewardok is szigorúan figyelték, ahogy arra számítani lehetett. Így végül Sergio Pérez zárta az élen a második edzést, a Red Bull mexikóija éppen csak elmaradt Bottas FP1-es idejétől – 1:34.946-os kört autózott. Tőle két és fél tizedmásodperccel maradt el a mclarenes Lando Norris, őt a Mercedes párosa követte – köztük ismét minimális volt a különbség, de ezúttal Hamilton végzett előrébb. Verstappen csak nyolcadik lett, miután többször is meggyűlt a baja a forgalommal.

A második szabadedzés végeredménye:

Sokáig kifejezetten nyugodt mederben telt a szombati harmadik edzés, majd két nagyobb hibát is láthattunk Bottastól, illetve Russelltől, mindkettejük esetében egy-egy szett Pirelli-gumi bánta. A finn az első szektor végén, a gyors és egymásba fonódó S-kanyarok után, leendő utódja pedig egy kanyarral korábban radírozta le az abroncsait.

A tréning második felét a folyamatosan változó sorrend mellett Fernando Alonso hátrasorolása tette érdekesebbé. Az Alpine megerősítette, hogy a spanyol csatlakozik Russellhez és Vettelhez a rajtrács végén, miután a negyedik komplett erőforrást szerelték be az autójába.

Hasonlóan a hétvége eddigi szakaszához, az eredmény kialakulásában ismét szerepet játszott, hányan hagyták el a pályát a stewardok által szigorúan figyelt pontokon. Noha voltak nála gyorsabbak is, hivatalosan Pérezé lett a harmadik edzés is, viszont így is a mexikóié a hétvége eddigi legjobb ideje 1:34.701-gyel. Mögötte Carlos Sainz autózta a második időt a Ferrarival, mindössze egytizeddel elmaradva, míg a harmadik Verstappen lett. A két Mercedes-pilóta elé még Norris is beférkőzött, Hamilton a hatodik helyen zárt az időmérő előtt, több mint fél másodperces hátrányban – ám ez várhatóan változni fog, ahogyan azt a bajnokság grafikonjai is igyekeznek sejtetni. A prognózis alapján a hétszeres világbajnok 14 századdal Verstappen előtt van az élen.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

A Formula–1-es Amerikai Nagydíj programja kevésbé emberbarát időben folytatódik, ugyanis az időmérő edzést csak 23 órától rendezik meg, ami azt jelenti, hogy magyar idő szerint éjfél körül fog véget érni. Az eseményeket az M4 Sport közvetíti élőben.

Fotó: Williams Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1416733670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása