F1: Amerikai versenyzőt szerződtetett a Williams

Hosszú távra tervez a Williams a Formula–3-ban több futamgyőzelemig, tavaly az összetett bronzéremig jutó Logan Sargeanttel.

williamsf1_52662_hires.jpg

Ugyan az már korábban eldőlt, hogy George Russell mercedeses igazolása után Alexander Albont ülteti Nicholas Latifi mellé, a Williams – tavalyi tulajdonosváltása után – félig-meddig hazai versenye, az Amerikai Nagydíj újabb bejelentést tett. Ennek értelmében a Williams kötelékében folytatja pályafutását Logan Sargeant, így megerősítést nyertek azok az értesülések, amik alapján csütörtökön még arról cikkeztek, hogy meghiúsult a 20 éves versenyző IndyCar-tesztje.

Sargeant az elmúlt három évben a Formula–3-ban versenyzett, előbb a Carlin, majd a Prema és a Charouz Racing System színeiben. Három futamot nyert és tízszer állt dobogóra ez idő alatt, a grove-iak csak később jelentik be újdonsült akadémistájuk jövő évi programját. Közleményükben mindenesetre megerősítették, hogy hosszú távon számolnak bele, eleinte a szimulátoros és fejlesztési munka során, a pálya mellett és a központban egyaránt.

„Örömmel csatlakozom a Williams versenyzői akadémiájához, hiszen a csapatnak nemcsak a történelme fantasztikus, de fiatal versenyzők kinevelésében is eredményesek. Izgatottan várom, hogy elkezdjem a munkát a csapattal” – kommentálta a bejelentést Sargeant, akiről Jost Capito vezérigazgató elmondta, hogy az F3-ban már bizonyította tehetségét, és büszkeséggel tölti el, hogy fejlődésében ezentúl a Williamsnek is szerepe lehet.

Sargeanttel ismételten négy főből áll a Williams akadémiája. Miután Dan Ticktum ellentmondásos körülmények között szakított a brit gárdával a nyár folyamán, Jack Aitkennel, Jamie Chadwickkel és Roy Nissanyval működött tovább a pilótaképzője.

Fotó: Williams Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8816732594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása