Újabb ponton nyúlnak bele az F1 nevelősorozataiba

Ismételten jelentős változásról döntött a Formula–2 és a Formula–3 vezérkara: 2022-ben nemcsak a hétvégék formátuma, hanem a pontrendszer is változik.

unnamed_61.jpg

Jövőre már önmagában nagy változást jelent, hogy újra egymással párhuzamosan fog futni a Formula–1 két nevelőbajnoksága, ezzel egyetlen év után ejtve a háromfutamos formátumot is. Csütörtökön újabb módosítást jelentettek be a szervezők: új pontrendszer lép életbe a Formula–2-ben és a Formula–3-ban is. A főversenyek esetében a királykategóriából is ismert rendszer marad érvényben, vagyis 25 pontot kap a győztes, 18-at a második és 15-öt a harmadik helyezett, a többiek pedig 12-10-8-6-4-2-1 egységet.

Viszont a pole pozícióért és a leggyorsabb körért már csak két, illetve egy pontot osztanak, az eddigi négy és kettő helyett. A sprintverseny győztese viszont 15 helyett már csak 10 ponttal fog gazdagodni, így az F2-ben lényegében az F1-ben is 2009 végéig alkalmazott szisztémát (10-8-6-5-4-3-2-1) fogják alkalmazni, míg az F3-ban egyesével csökkennek a pontszámok. A fordított rajtrács meghatározásában ellenben nem térnek el az eddigi protokolltól: a nagyobbik kategóriában az első tíz, a kisebbikben az első tizenkét helyezett sorrendjét fordítják meg az időmérő végeredménye alapján.

Egy-egy hétvégén tehát maximum 39 pontot gyűjthet az, aki megnyeri mindkét versenyt, emellett pedig a pole-időt és a két leggyorsabb kört is megfutja. Múlt héten bejelentették mindkét széria 2022-es naptártervezetét, ezek az alábbiakban tekinthetőek meg:

A közelmúltban megerősítették azt is, hogy alig pár év után búcsúzik mindkét sorozattól a HWA, helyét a holland Van Amersfoort Racing veszi át.

Fotó: Prema Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2616730768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása