Történelmet írt a Zengő Motorsport, Ekström behúzta az ETCR-t

Magyar szempontból jobban nem is végződhetett volna a Pure ETCR első idénye: a Zengő Motorsport a gyártók és a versenyzők bajnokságát is megnyerte.

ren6727-scaled.jpg

Pau-Arnos-ban rendezték a Pure ETCR első szezonjának záróhétvégéjét, az utolsó fordulót megelőzően még három versenyző volt esélyes a bajnoki címre: a Zengő Motorsport két versenyzője, Mattias Ekström és Mikel Azcona, valamint a Hyundai csapatát erősítő Jean-Karl Vernay, aki a hétvégén a túraautó-világkupa második futamát nyerte meg Franciaországban.

Egészen az utolsó szuperdöntőig nyitott maradt hármójuk csatája, de nem éppen azért, mert egymással küzdöttek volna. A rajtnál ugyanis Ekström összeakadt Philipp Enggel, aminek következtében nemcsak a Romeo Ferraris–M1RA színeit képviselő osztrák Alfa Romeója, hanem a svéd Cuprája is megsérült. Ezek után úgy tűnt, hogy Vernay akár egy ponttal el is csaklizhatja az egyéni összetettet Ekström elől, de miután ő és Eng is a bokszba hajtott, a svéd előrelépett az ötödik helyre.

Vernay idén először zárt elsőként hétvégét, ám végül ennyi sem volt elegendő a végső sikerhez. Az ötödik helyen célba érő, a DTM-ben és ralikrossz-világbajnokságban korábban két-két bajnoki címet nyerő Ekström négy ponttal előtte zárt, ez pedig azt is jelentette, hogy a Zengő Motorsport mindkét értékelést megnyerte a történelem első többmárkás elektromos túraautó-bajnokságában. Azcona végül harmadik lett, 20 ponttal végzett a friss bajnok mögött, 40 egységgel megelőzve csapattársát, Jordi Genét.

Magyar versenyzőből ezúttal sem volt hiány, kivette részét a Zengő Motorsport sikeréből Nagy Dániel is, aki az egyes megmérettetések során csapatjátékosként segítette bajnokesélyes csapattársait. A Pau-Arnos-i hétvégét végül a tizedik helyen zárta a korábbi WTCC- és WTCR-induló, valamint a TCR Európa-kupa többszörös futamgyőztese – az év végi elszámolásban nyolcadikként rangsorolták.

ren7067-scaled.jpg

A bajnokság jövő évi idényéről konkrétumokat egyelőre nem tudni sokat, sem a versenynaptárat, sem pedig a résztvevőket illetően. Sejteni viszont lehet bizonyos dolgokat, hiszen egy-két információmorzsát elejtett a Braking News Motorsportnak nyilatkozva augusztus végén Xavier Gavory, a sorozat igazgatója.

Fotó: Pure ETCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6616726716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása