WTCR: Vernay nyert, Micheliszt letaszították a dobogóról
WTCR 2021: Pau-Arnos – 2. futam

Míg az előző versenyen csapatutasítás, a főfutamon vibráció nehezítette Michelisz Norbert dolgát, ami végül a dobogójába került. Ennek ellenére Hyundai-sikerrel zárult a franciaországi hétvége, Jean-Karl Vernay javította tovább bajnoki esélyeit.

329ecb60679b849043659b1ae7fce3ab.jpg

Yvan Muller várhatta az élről a túraautó-világkupa második futamát Pau-Arnos-ban. A Cyan Racing négyszeres világbajnok versenyzője nem fogott tökéletes rajtot, így Jean-Karl Vernay az élre tört a Hyundaijal, Michelisz Norbert pedig rajthelyét őrizve maradt a harmadik helyen. Ezt követően jött az első futamon már szintén látott vonatozás, melyből Néstor Girolami esett ki elsőként, miután defektet kapott.

A 21 körös verseny 16. körében váratlanul Michelisz is elkezdett lelassulni, folyamatos vibrációra kezdett panaszkodni. A BRC Racing Team magyar pilótája kénytelen volt ezután Santiago Urrutiával szemben védekezni, aki meg is lökte őt a 10-es kanyarnál, míg mögöttük Esteban Guerrieri és az előző versenyen győző Frédéric Vervisch értek össze – előbb így Yann Ehrlacher mögé esett vissza.

Rövidesen Urrutia és Vervisch is megelőzte Micheliszt, így a 2019-es vk-győztes már csak az ötödik helyen haladt. A mögötte autózó Ehrlacher–Guerrieri kettős a 19. körben akaszkodott egymásnak, a sikánnál ennek eredményeként kiütötték az egyik gumibálát, ami biztonsági autós fázist idézett elő, ami után még az utolsó körre elengedték a mezőnyt.

34c3f8604c3967c636866f799ca31123.jpg

Az utolsó körben keményen próbált védekezni Michelisz, miközben Ehrlacher és Guerrieri megint egymásra találtak, előbbi végül az utolsó kanyar kijáratánál vette el az ötödik helyet, mindössze 73 ezredmásodperc választotta el őket. Hatodik helyével így is egyedüli magyar pontszerző lett, Tassi Attila és Boldizs Bence is nullázott – a Zengő négyeséből Mikel Azcona és Rob Huff csipegették össze az utolsó pontokat.

A Team Engstler Hyundaijával Vernay pedig idei második győzelmét aratta, amivel 16 pontosra faragta lemaradását Ehrlacher-vel szemben. A dobogóra még Muller és Urrutia állhatott fel. A tervek szerint három hét múlva Olaszországban folytatódik a bajnokság.

Ehrlacher és Vernay mögött 22 pontos hátrányban Guerrieri áll a harmadik helyen, de az ő esetében több esetet is vizsgálni fognak még, Vervisch pedig az erős hétvége után stabilizálta negyedik pozícióját. Michelisz a 9. helyre zárkózott fel a tabellán, 49 egységnyi lemaradás mellett viszont egyre távolibbnak tűnik a bajnoki cím két fordulóval a szezon vége előtt. Tassi már csak 15. az értékelésben, Boldizs pedig a 19.

A második futam végeredménye:

wtcr_2021_pau_r2.jpg

Fotó: Florent Gooden, Xavi Bonilla / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5216724272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása