Kamion-Eb: Kiss Norbert harmadjára is a csúcson
ETRC 2021: Misano – 1-2. futam

Már a kamion Európa-bajnokság misanói záróhétvégéjének első futamán bebiztosította harmadik Európa-bajnoki címét Kiss Norbert, aki összesen két dobogóval zárta a szombati napot.

unnamed_3_8.jpg

Utolsó hétvégéjét futja az olaszországi Misanóban a kamion Európa-bajnokság mezőnye. Kiss 46 pontos előnnyel érkezett meg a szezonzáró helyszínére, így a magyar versenyzőnek mindössze annyi dolga volt, hogy 40 egységet megőrizzen fórjából.

A Révész Racing pilótája jobban nem is hangolhatott volna: miután mindkét szabadedzést az élen zárta, az időmérő edzésen sem talált legyőzőre. Az első verseny rajtjánál ugyanakkor elveszítette a vezetést: ellenfele, Sascha Lenz talált utat mellette egy pazar előzéssel. A német ezután nem maradhatott sokáig az élen, ám mivel Kiss sárga zászló alatt előzte vissza, később – egy öt másodperces büntetés által – mégis őt hirdették ki győztesként.

unnamed_2_13.jpg

Kiss tempója viszont elég meggyőző volt ahhoz, hogy a második helyet megtartsa Jochen Hahnnal szemben, így dobogón ünnepelhette harmadik Európa-bajnoki címét, ami akár a negyedik is lehetne, hiszen tavaly is vezette a tabellát, amikor a bajnokság megszakítása mellett döntöttek a koronavírus-járvány által előidézett helyzetre hivatkozva. 2014-hez és 2015-höz hasonlóan MAN-nel ért el a csúcsra, annyi különbséggel, hogy most a Révész Racing csapata ünnepelhetett vele együtt.

A késő délutáni órákban sor került a fordított rajtrácsos versenyre is, mely Téo Calvet győzelmét hozta, Kiss pedig a hetedik helyről indulva harmadik lett. Vasárnap újabb időmérő edzés és még két verseny vár a mezőnyre, Kiss 42 ponttal vezet Lenz előtt, őt pedig további 16 egységgel lemaradva követi Adam Lacko.

Fotó: Richard Kienberger / FIA ETRC Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr116723818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása