F1: Gasly ugrott az élre vizes pályán
Formula–1 2021: Török Nagydíj – 3. szabadedzés

Esős körülmények között körözgetett a törökországi hétvége utolsó gyakorlásán a Formula–1-es mezőny. Pierre Gaslyé a harmadik edzés, Verstappen a második, Hamilton a 18. helyen hangolt az időmérőre.

si202110090122_news.jpg

Jelentősen más arcával fogadta az isztambuli pálya a királykategória mezőnyét szombaton, hiszen ahogyan arra az előzetes prognózisok alapján számítani lehetett, megérkezett az eső a harmadik szabadedzésre, így a gumiválasztást tekintve az időmérő edzés előtti utolsó 60 percen szinte végig az átmeneti esőgumik voltak porondon.

Magától értődő, hogy az intermediate abroncsok ellenére a versenyzők jóval többet csúszkáltak, hibáztak, mint pénteken, az első nagyobb hibát George Russell vétette. A Williams brit versenyzője a 2-es kanyarnál sodródott ki, majd a sóderágyban is ragadt az autójával, így meglengették a piros zászlókat a gyakorlás harmadánál.

Az újraindítás után Max Verstappen is bemutatott egy piruettet, amit a holland a rádióban tulajdonképpen le is pontozott a csapatának. Az általa „szépnek” nevezett 360 fokos fordulat ellenére az élen állt a Red Bull pilótája, ám nála az edzés utolsó perceibe érkezve Pierre Gasly gyorsabbnak bizonyult, amivel az AlphaTauri franciája elhappolta az edzéselsőséget.

Verstappent egy időre csapattársa, Sergio Pérez is átugrotta, utolsó gyors körével azonban legalább a második helyet visszaszerezte a bajnokaspiráns, de így is elmaradt Gasly idejétől több mint másfél tizeddel. A három Red Bull-kötődésű versenyzőt a Ferrari párosa követte Carlos Sainz, Charles Leclerc sorrendben, mögöttük Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Cunoda Juki, Valtteri Bottas és Esteban Ocon zárt a top 10-ben.

A mezőny második felében zárt többek között az Aston Martin és a McLaren duója is, míg Lewis Hamilton csak a 18. időt autózta, a Mercedesnél nem akartak felesleges kockázatot vállalni, így a brit éllovas nem is gördült pályára az utolsó negyedórában, hiszen már az időmérő edzésen jóval kisebb (40-60%) esély mutatkozik esőre.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr416715582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása