Hivatalos: Új helyszínen mutatkozik be idén az F1

Csütörtökön hivatalosan bejelentették, hogy az idei F1-es naptárban eddig üresen tátongó novemberi időpontban Katarba látogat a mezőny. Tízéves szerződést kötöttek a pályával.

si202103290003_news.jpg

Egyesek ugyan már a 2022-es menetrendet szellőztették meg a közelmúltban, mostanáig az idei versenynaptár sem volt teljes. Az Ausztrál Nagydíj törlése után ugyanis üresen maradt a november 19-21-i hétvége, és habár már akkoriban pedzegették a beugró versenyt, csak mostanra vált hivatalossá, hogy az év huszadik futamát Katarban rendezik meg. A bajnokság valaha volt első Katari Nagydíjának a dohai Losail International Circuit ad otthont.

Szaúd-Arábiával és Abu-Dzabival kiegészülve három arab versennyel zárul az idei szezon. Katarról tudni érdemes, hogy a MotoGP mezőnyét már 2004 óta rendszeresen fogadja, négykerekű sorozatok annál ritkábban fordultak meg a pályán. Kivételt a túraautó-világbajnokság jelent, mely 2015-től három ízben is tiszteletét tette a helyszínen, emellett pedig a GP2 Asia egyik fordulóját rendezték itt, még 2009-ben. Ennek egyik futamát nem mellesleg Sergio Pérez nyerte, a mostani mezőnyből csak a Red Bull mexikóija ismeri a helyszínt.

Katarral nemcsak egy újabb közel-keleti, hanem egy újabb éjszakai helyszín is érkezik. A hétvége kapcsán pontos részletek egyelőre nem ismertek, de úgy tudni, naplementében veszi kezdetét a vasárnapi futam, akárcsak a szezonzáró helyszínén, Abu-Dzabiban. A felek ráadásul az idei beugrás mellett egy tíz évre szóló megállapodásról is megegyeztek, mely 2023-tól lép érvénybe. Jövőre ugyanis kimarad az F1-es nagydíj az országban rendezendő a labdarúgó-világbajnokság ürügyén.

23-sunday-sochi.jpg

Katar beugrásával rekordhosszú lesz a 22 futamból álló szezon.

Az idei világbajnoki sorozat a jövő hétvégén folytatódik a Török Nagydíjjal, melyet két héttel később az Amerikai Nagydíj követ. Utána újabb kéthetes szünet, melyről a mezőny a Mexikóvárosi, a Sao Pauló-i és a Katari Nagydíjjal tér vissza, majd az év utolsó szusszanása után, december első két hétvégéjén zárul a szezon, a már említett szaúd-arabiái és abu-dzabi fordulókkal.

Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool, Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8616704812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása