Teljes szezont fut jövőre az IndyCarban a Ferrari tesztpilótája

Az IndyCar Long Beach-i szezonzárójának helyszínén bejelentették, jövőre teljes évet kap a sorozatban Callum Ilott, a Ferrari Formula–1-es tesztversenyzője.

2010173-fda-indycar-long-beach-callum2.jpg

Azok után, hogy tavalyi Formula–2-es ezüstérme ellenére sem idén, sem pedig a következő szezonban nem mutatkozhat be az F1-ben – hiába hozták szóba az Alfa Romeóval a közelmúltban is –, számos sorozatban, köztük az IndyCarban is megfordult Callum Ilott, aki 2017 óta tagja a Ferrari akadémiájának, ám az olaszoktól „csak” egy tesztpilótai állást kaphatott.

2022-ben viszont már állandó programot teljesít a 22 éves brit pilóta, mivel minden versenyen indulni fog a tengerentúli bajnokságban a Juncos Hollinger Racinggel.

2010169-fda-indycar-laguna-seca-ilott.jpg

„Nagyszerű, hogy bejelentették, hogy a következő évben is a Juncos Hollinger Racinggel folytathatom” – idézi Ilott szavait a Ferrari közleménye. – „Nyilvánvalóban már a mostani futamokon is rengeteget kellett tanulnom, hogy mindent össze tudjunk rakni. Máris volt részünk pozitívumokban, és tudjuk, min kell még dolgoznunk.”

Ilott alig két héttel ezelőtt debütált az IndyCarban, eddigi legjobb eredménye egy 22. hely, amit a múlt hétvégi, Laguna Seca-i fordulón ért el.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8316699672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása