Lecsapott Grosjeanra az IndyCar egyik legnagyobb csapata

A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően 2022-ben teljes szezont fut az IndyCarban a Formula–1-ből érkezett Romain Grosjean, aki az Andretti Autosport színeiben folytatja pályafutását.

1018369663-lat-20201203-gp2016_162942_onz7891-933.jpg

Finoman szólva remekül mutatkozott be az IndyCarban, de az sem túlzás, hogy valósággal újjászületett Romain Grosjean, miután tavaly év végén a Bahreini Nagydíjon elszenvedett óriási balesetével búcsúzott a Formula–1-től. Az eset miatt idén kihagyta a legtöbb oválversenyt a francia, így is meggyőző versenyzéssel irányította magára a figyelmet többször is.

A Dale Coyne Racing színeiben indulva már első évében háromszor dobogóra állt Grosjean, aki a hétvégi, Long Beach-i szezonzárón a háromszoros Supercars-bajnok, szintén újonc Scott McLaughlinnal küzd majd meg az Év újonca-címért. Múlt hétvégi, a Laguna Seca-i pályán szerzett harmadik helyével jelenleg tizenötödik a bajnokságban.

Már jó ideje pletykálták a 35 esztendős versenyzővel kapcsolatban az átigazolást, ami péntek este hivatalosan is igazolást nyert: Grosjean az Andretti Autosporttal fog versenyezni 2022-ben, ahol a 2012-es bajnok Ryan Hunter-Reay helyét veszi át a 28-as számú Dallara-Hondában.

grosjean_dale_coyne_1.jpg

„Örömmel csatlakozom az Andretti Autosporthoz. Hatalmas megtiszteltetés egy ilyen nagyszerű csapatnak versenyezni, hiszen a motorsport mindenki ismeri az Andretti nevet. Rendkívül boldog és büszke vagyok erre, ahogyan arra, hogy a DHL-t is képviselhetem. Remélem, hogy nagyon sikeresek leszünk együtt, a Dale Coyne Racingnek pedig köszönöm, hogy bemutatkozhattam az IndyCarban” – fogalmazott új csapata közleményében Grosjean.

Úgy tudni, több évre szól a korábbi GP2-bajnok szerződése, rajta kívül eddig Alexander Rossi és Colton Herta helyét erősítették meg a csapatnál.

Nem sokkal ezelőtt jelentették be, hogy a Ferrari tesztversenyzője, Callum Ilott is teljes évre tér vissza jövőre, ám a brit ugyanúgy a Juncos Hollinger Racing színeit fogja képviselni, mint az idei szezon utolsó három fordulóján.

Fotó: LAT Images / Haas F1 Team Media, Dale Coyne Racing / Facebook

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4516699690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása