F1: Szabálymódosítás Hamilton tavalyi hibája után

Új szabályt jelentett be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a hétvégi Orosz Nagydíj előtt – a változás Lewis Hamilton tavalyi problémás rajtgyakorlataira vezethető vissza.

m245043_2.jpg

Már csütörtökön akcióba lépett a Nemzetközi Automobil Szövetség, mielőtt a pénteki szabadedzésekkel kezdetét venné az Orosz Nagydíj hétvégéje. Mint ismeretes, Lewis Hamilton a tavalyi versenyen két időbüntetést is kapott, amiért a rajtot megelőzően, a rajtrácsra kifelé menet kétszer is tiltott helyen végzett rajtpróbát. A regnáló világbajnokot eleinte két büntetőponttal is sújtották, ezt a szankciót később a Mercedesre terhelték egy 25 ezer eurós pénzbüntetést formájában.

A hasonló félreértések elkerülése végett a felügyelőtestület ezúttal előre leszögezte, hogy közvetlenül a bokszkijárati lámpák után, jobb oldalon lehet rajtot gyakorolni. Erre vonatkozó dokumentumában arra is kitért, hogy amennyiben több autó szeretne egyidejűleg rajtot próbálni, fel kell sorakozniuk egymás mögé, előzni pedig csak abban az esetben lehet, ha az előttük lévő autó túlságosan sokáig várakozik.

Ahogyan arra cikkében a RaceFans emlékeztet, hasonló pontosítást legutóbb a 2020-as Eifel Nagydíj hétvégéjén foglalt írásba az FIA, amire két héttel az előző szocsi futam után került sor.

Fotó: Steve Etherington / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1516698692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása